hellodelsomogy Dél-Somogy friss hírei egy helyen
Mérések, fizikai és kémiai vizsgálatok igazolják, hogy a légkör széndioxid-tartalmának drasztikus növekedése emeli Földünk átlaghőmérsékletét. Az emelkedés az elmúlt száz évben 0, 8 Celsius fok volt, melyből 0, 6 az utóbbi 30 év számlájára írható. A prognózisok szerint, ha ez a folyamat tovább folytatódik, 2100-ra a Föld átlaghőmérséklete további 2-4 Celsius fokkal emelkedik majd.
A melegedés hatásait éghajlatunk változásában már napjaikban is érezhetjük. Európában a tavasz előbb köszönt be, a nyár szárazabb, a telek enyhébbek. Fokozódnak az időjárási szélsőségek: gyakoribbak a rendkívül száraz, forró nyári periódusok és az intenzív zivatarok. A világ más tájain is hurrikánok, árvizek, hőhullámok figyelmeztetnek arra, hogy Földünk éghajlati rendszere kibillent korábbi egyensúlyából. Hogy mi történik e közben a földi élet alapjául szolgáló, évmilliók alatt kialakult – az emberi tevékenység által már amúgy is erősen megbolygatott – ökológiai egyensúllyal, a természetes rendszerek stabilitásával és anyagforgalmával? Számos országban keresik erre a választ a kutatók.
Kísérleti sivatag a Kiskunságban
A Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetének kutatói évtizedek óta vizsgálják a Kárpát-medence természetes növénytakarójának változásait. Kísérleteik egyik központi területe a Kiskunságban lévő Fülöpházi buckavidék, ahol európai összehasonlításban is jelentős nagyságú területen maradt fenn az eredeti, természetközeli száraz gyep és erdőssztyepp-vegetáció. Itt kezdték el kutatni évtizedekkel ezelőtt a gyepek struktúráját és dinamikáját, a felhagyott szántók beerdősülésének folyamatát.
2001-ben az Európai Unió támogatásával a klímaváltozás ökológiai hatásainak kísérletes vizsgálata indult el Fülöpháza mellett. Az Európa hat országában azonos módszertan alapján indított VULCAN projekt keretében kísérleti telep létesült, ahol 20 m2 -es parcellákon szárazság- és hőkezelést alkalmaznak. A hőkezelt parcellákban éjszakai fóliaborítással csökkentik az éjszakai hőkisugárzást. A szárazságkezelt parcellákban pedig májusban és júniusban eső esetén egy behúzódó fólia vezeti el a csapadékot. Ezzel szimulálják a klímaváltozást, vagyis az átlaghőmérséklet emelkedését és a csapadék csökkenését. Így prognosztizálható, hogy a globális felmelegedés milyen hatással lesz a természetes növénytakaróra, milyen változások következnek be a gyep és cserjés társulásokban. A kutatás vezetője, dr. Láng Edit az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetének tudományos tanácsadója kísérleteik tapasztalatait így összegezte:
„Vannak olyan növények, amelyek jól tűrik az átlaghőmérséklet emelkedését, és vannak, amelyek kevésbé. Így a klímaváltozás egyes növények elszaporodását idézheti elő, míg más növények háttérbe szorulnak. Ennek eredménye lehet, hogy a ma koordináltan működő rendszerek megbomlanak: eltűnhet az a szervezettség és rendezettség, ami napjainkban egy természetközeli ökoszisztémában még létezik. Még nagyobb veszélyt jelent az élővilágra és annak stabilitására az időjárási szélsőségek gyakoriságának fokozódása. Az egymást követő extrém száraz évek, – amire már volt példa 2001-2003 között –, fokozottabban károsítják az élővilágot, az anyagforgalom menetét és a biodiverzitást (a biológiai sokféleséget). Hiszen a földi élet folyamatossága a természetes rendszerek ciklusokba szervezett anyagforgalmán múlik. Ha a termelők, fogyasztók, lebontók hármas funkcionális sokszínűsége megszűnik, vagy valamelyik nagy komponens kiesik, akkor veszélybe kerül a földi élet fennmaradása.”
Futóhomok és aszály
Ám nemcsak azt kutatják a tudósok, hogy a kontinensünkön és a Kárpát-medencében a klímaváltozás miatt miként alakul át a természetes vegetáció, hanem azt is, hogy az emberi tevékenység, a tájhasználat miként fokozhatja, vagy csökkentheti a klímaváltozás negatív ökológiai hatásait.
A jégkorszak óta eltelt tízezer évben stabil növényzet jött létre a Kárpát-medencében. Ezt számos bennszülött, endemikus faj is bizonyítja. Ám legalább hatezer éve az ember is része e vidéken kialakult mozaikos tájnak. A kiskunsági homokbuckás területen a túllegeltetés miatt mozgásba lendült a homok a 16. és a 18-19. században. És míg ötszáz évvel ezelőtt természetes úton települt vissza a növényzet, kétszáz éve fásítási program indult a futóhomok megkötésére Ekkor került ide az észak-amerikai eredetű akác, amely akkoriban jó megoldásnak tűnt. Ám azóta tudjuk, hogy drasztikusan megváltoztatja a környezetét – nitrogénban dúsítja az amúgy sovány homoktalajt – és kiszorítja az eredeti növényzetet. Ökológiai szempontból szintén rossz döntés volt 40-50 évvel ezelőtt a feketefenyő tömeges telepítése is. Ezek és más behurcolt tájidegen fajok veszélyeztetik a buckás vidéken évezredek alatt kialakult változatos, mozaikos vegetációt, és növelik a tüzek kockázatát.
Kiváló vizsgálati terület a Fülöpházi homokbuckák központi része, hiszen ezt 1945-től katonai gyakorlótérként használták, majd 1975-tól a Kiskunsági Nemzeti Park védett területe lett. Így a természetes vegetáció és annak változásai jól tanulmányozhatók. Dr. Rédei Tamás, a MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetének tudományos munkatársa azt vizsgálja itt, hogy a Kiskunságban az ismétlődő aszályok hogyan hatnak a vegetáció hosszabbtávú változásaira.
„A szélsőségesen aszályos 2000-es és 2003-as év nagy pusztítást okozott a vegetációban. Ám a természetesebb állapotú, erdőfoltokkal mozaikos gyepekben a gyeppusztulás jóval kisebb mértékű volt, a regeneráció pedig gyorsabb, mint ahol átalakították a terület eredeti vegetációját. A baj csak az, hogy a természetes vegetációval borított területek között nincs elég kapcsolat. Így nem tudnak vándorolni a fajok, és nem találhatják meg azokat a menedékeket, ahol átvészelhetik a számukra kedvezőtlen időszakot.”
Vízhiány és özönnövények
Nem csak az aszályos időszakok szaporodása, hanem emberi tevékenység is próbára teszi a vegetáció túlélési képességét. Az elmúlt évtizedekben a szikes tavak és időszakosan vízzel feltöltődő laposok tucatjai száradtak ki, nádasok tűntek el a Homokhátságon. Ott, ahol 50 éve még Európa legsósabb szikes tava, a Szappanszék volt – partján fürdőházakkal, vízén csónakázó emberekkel – már csak port kavar a szél.
De nemcsak a vizes élőhelyek százait ítélte halálra a csatornázás, a belvízelvezetés és a szénhidrogének utáni kutatások közben felelőtlenül átszakított vízzáró rétegek, hanem a kutakból is eltűnt a víz. Általános jelenség lett a vízhiány. Az egyre gyorsabb ütemben kiszáradó területről növényfajok tűnnek el, vízi- és gázlómadarak vándorolnak más vidékre.
A vízhiány miatt a talaj termőképessége is változik, az agrárgazdálkodás háttérbe szorul. Egy évszázaddal ezelőtt több mint másfélszáz tanyán gazdálkodtak a buckavidéken, napjaikban már csak néhányon laknak. A változó klíma, a csökkenő talajvíz és az emberi tájátalakítás együttes hatására megritkulnak az őshonos növény- és állatfajok, csökken a biodiverzitás, miközben behurcolt gyomnövények tucatjai özönlik el és rombolják a tájat.
Az ismétlődő aszályok következtében az évelő növények visszaszorulása és az egyévesek felszaporodása, egyfajta elsivatagosodás figyelhető meg a kiskunsági homokbuckák területén. Intő jelként medvekaktusz virul az orgoványi buckák között. Betelepedése azt is jelzi, hogy olyan növények jelennek meg, amelyek inváziójukkal a mediterrán vidékeken már sok problémát okoztak.
Az utódok öröksége
A kutatók a Duna-Tisza-közi Homokhátság 16, ötször öt kilométeres területén azt is vizsgálják, hogy a tájhasználat és annak jelenleg is zajló átalakulása miként befolyásolja a biodiverzitást. Arra is kíváncsiak, hogy az élővilág sokféleségének megőrzése milyen gazdasági haszonnal vagy veszteséggel járhat – magyarázza dr. Kröel-Dulay György, a MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.
„Napjainkban az agrárgazdálkodás visszaszorul a térségben, növekednek a felhagyott szántók, szőlők. Számos helyen azonban még az erdészeti ültetvényeket sem lehet gazdaságosan fenntartani. Ezeket a művelésből kikerülő, vagy jelenleg is csak gazdaságtalanul hasznosítható területeket – amelyeken sok esetben regenerálódik a természetközeli vegetáció – fel lehetne használni arra, hogy növeljük a természetes vegetáció kiterjedését, az elszigetelt foltok közötti kapcsolatokat, és ezáltal a fajok vándorlási lehetőségét. Hiszen a természetközeli állapot és a biológiai sokféleség megőrzése csökkenti a klímaváltozás drámai hatásait, és esélyt teremt arra, hogy fennmaradjon az élővilág évmilliók alatt kialakult stabilitása”
A recept tehát egyszerűnek tűnik: a sokszínű, eredeti növényzet és egy ökológiai szempontokat figyelembe vevő tájgazdálkodás csökkentheti a klímaváltozás negatív hatásait. A kérdés már csak az, hogy a kutatások eredményeit figyelembe veszik-e egy-egy vidék tájhasználati döntéseiben. Ezek mentén születnek-e meg az országos és a regionális szintű támogatási rendszerek például extenzívebb gazdálkodásra, erdőtelepítésre. Az idő sürget: egyre több kutató szerint nem évtizedeink, hanem csupán néhány évünk van rá, hogy olyan döntéseket hozzunk, amelyekkel a változások sebessége az elviselhető szintre mérsékelhető; ha már meg nem is állítható.
Fotók: Kovács Olivér
