Otthon / Friss hírek / A magyarok harmada jár termálfürdőbe egy felmérés szerint
Kép: Csokonyavisontai termáfürdő

A magyarok harmada jár termálfürdőbe egy felmérés szerint

A magyarok harmada évente legalább egyszer megy termálfürdőbe – derül ki a hévízi NaturMed Hotel Carbona megbízásából készített országos reprezentatív kutatásból.

A kutatás szerint három megye vezeti a rendszeresen termálfürdőzők rangsorát: Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna és Komárom-Esztergom megyékben a legmagasabb a termálvizes fürdőhelyeket több-kevesebb rendszerességgel látogatók aránya.
A válaszadók 34 százaléka legalább évente megy termálfürdőbe, 39 százalékuk két-három évente, vagy ennél ritkábban látogat gyógyfürdőt, negyedük pedig jelezte, hogy soha nem járt még termálfürdőben.
A kutatás alapján a termálfürdőzés a fiatalok és középkorúak körében is népszerű. A 18-24 éveseknek és a 35-44 éveseknek is több mint harmada jár legalább évente termálfürdőbe, 37 és 36 százalékuk. Mellettük két korcsoport emelkedik még ki: a 45-54 évesek 37 százaléka, az 55-64 éveseknek pedig 39 százaléka jár legalább évente fürdőzni.
A válaszadók 40 százaléka szerint a reumás panaszokra van jótékony hatással a gyógyvíz, másodikként pedig a gyulladásos ízületi és gerincbetegségeket említette 28 százalékuk. Harmadik helyen az ízületi műtétek utókezelése, valamint a törések, baleseti sérülések és mozgásszervi műtétek utáni rehabilitáció végzett 20 és 18 százalékkal.
A kutatást a Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. készítette a NaturMed Hotel Carbona megbízásából tavaly októberben.
A turisztikai jelentőségű fürdők a Magyar Turisztikai Ügynökség beszámolója és a statisztikai hivatal adatai szerint is népszerűek: 28,8 milliós vendégforgalmat, és 64,2 milliárd forint bevételt generáltak 2016-ban.

 

 

forrás:MTI

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: