Oldalunkhoz rendszeresen érkeznek megkeresések azzal kapcsolatban, hogy a nyilvánosság erejét kihasználva próbáljuk segítséget szerezni bajba jutott embertársainknak. Sajnos, az alábbi történet is valódi, a segítség pedig ebben az esetben is igencsak elkélne.
„Szörnyű tragédia történt velünk. A párom, a gyermekeim édesapja egy végzetes autóbalesetben január 13.- án elhunyt. Két kiskorú gyermek maradt árván. Az édesapa volt a családfenntartó. Jelenleg is önkormányzati bérlakásban élünk, aminek a rezsiköltségét nem is tudom, hogy miből fogom tudni kifizetni. Nekem jelenleg nincs jövedelmem, ezért fordultam önökhöz segítségért, hátha lesz valami megoldás, ami legalább ideiglenesen kisegíthet minket a bajból. Bízom benne, hogy vannak még jószívű emberek. Köszönettel: Neumüller Edina, egy kétségbeesett, de mégis reménykedő édesanya.” – szólt a hozzánk eljuttatott üzenet.
Azóta történt egy pici előrelépés, mert mint megtudtuk, jótékonysági koncert szerveződik. Győrfi Dávidék barcsi és környékbeli rendezvényeken fellépő együttese fogja a műsort szolgáltatni, ahová sok szeretettel várják az érdeklődőket. A tőlük már eddig is megszokott színes repertoár és magas minőség pedig ezúttal is garantálva lesz.
A koncert február 02.án (péntek) 18.00 órai kezdettel kerül megrendezésre a barcsi Móricz Zsigmond Művelődési Ház tánctermében.
Kérjük, aki ráér, menjen el, hiszen szórakozva is segíthet, és hozzájárulhat ahhoz, hogy egy ilyen feldolgozhatatlan trauma enyhüljön valamicskét.
P.R