Tegnap 17 óra után, egy összehangolt akció keretében több ezer külföldi álprofil kezdte hirtelen követni Vona Gábor oldalát – közölte szerda este a Jobbik.
A párt azt írja: a támadás során rövid időn belül több ezer új külföldi követője lett az oldalnak, melyek egytől-egyig kelet-ázsiai álprofilok voltak. Az oldal néhány óra alatt érte volna el így az 500.000 rajongót. A manipulációs kísérletet a Jobbik munkatársai elhárítottak, az álprofilokat fokozatosan távolítják el az oldalról.
A Jobbik szerint a támadás vélhetően a párt lejáratására irányult. Az eset kivizsgálása folyamatban van. Azt, hogy kik állhattak a támadás mögött még nem tudják. A Jobbik emlékeztet rá, hogy tegnap volt a Fidesz fizetett trollhadseregének első nagy főpróbája, bevetése is, mely vélhetően nem az utolsó volt. A párt szerint a dark web-es tevékenységük élénkülése gyanakvásra ad okot.
„A Jobbik és Vona Gábor Facebook oldala az ország legnagyobb közösségi média oldalainak számítanak. A nemzeti néppárt számára kiemelkedő fontosságú platformról van szó, melynek segítségével folyamatosan kapcsolatban állunk a magyar emberekkel. A szervezett manipuláció azt követően indult az oldal ellen, hogy az elmúlt hetekben több szakértői elemzés is a Jobbik közösségi médiás tevékenységét ítélte a legjobbnak a politikai mezőnyben. Az egyre gátlástalanabbá váló kormánypárti kampányolás során várhatóak még hasonló támadások, de bízunk abban, hogy a magyar emberek ma már egyre tisztábban látják, hogy milyen alantas eszközökkel kívánják lejáratni az egyetlen kormányváltó erőt”
– olvasható a közleményben.