Törvénnyel akarja elérni az MSZP és a Párbeszéd, hogy hatalmon lévő miniszterelnök ne bújhasson el a nyilvános politikai vita elől – már ha újraválasztásért indul. A választási jogszabályt úgy változtatnák meg, hogy a voksolás előtt két összecsapás is legyen minimum 90 perc terjedelemben.
- Az első vitán minden országos listát állító szervezet listavezetője venne részt.
- A másodikon csak a közvélemény-kutatás szerint első két helyen álló pártok listavezetői.
A törvény egy személynek teszi kötelezővé a részvételt, és ez a miniszterelnök. A másodikról persze már hiányozhat, ha pártja nincs a két legesélyesebb között. Jelen helyzetben Orbán Viktor és Vona Gábor vívná a második körös meccset. A Jobbik elnöke hosszú ideje szeretne vitalehetőséget kapni, ám Orbán 2006 óta senkivel sem hajlandó nyílt küzdelemre.
A törvény szerint a vitákat a voksolás előtt legfeljebb 10 nappal és legkevebb 5 nappal kell megtartani. Mivel az ellenzéki képviselők álmaiban azonnal hatályba lépne, már 2018-ban is lehetne vita.
A törvénymódosításnak természetesen semmi esélye, mert Orbán senkinek sem fog esélyt adni, hogy valódi kihívónak látszódjon. A Fidesz vétójával szemben a többi ellenzéki párt támogatása nem ér semmit.
forrás:hvg.hu