- Miközben közel háromszáz önkormányzati bérlakás áll üresen, a két súlyosan beteg gyermekét nevelő édesanyát kitették otthonából (2014)
- Felakasztotta magát a mozgássérült férfi, mert kilakoltatták volna (2015)
- Háromszor annyi embert lakoltattak ki idén, mint ez elmúlt években (2016)
- Kéthetes csecsemővel rakták utcára a devizahiteles családot (2017)
Az országgyűlés megakadályozhatja, hogy 2018-ban is ilyenek legyenek a hírek. De ahhoz kellenek a fideszes szavazatok is.
„Magyarország nem a kilakoltatott emberek országa”
Ezzel az Orbán-idézettel indította idei kampányát A Város Mindenkié (AVM). A miniszterelnök ezt tavaly mondta a parlamentben, amikor a Jobbik a devizahitelesek helyzetéről kérdezte, és a kilakoltatások elhalasztását kérte. Orbán a válaszában azt mondta a jegyzőkönyv szerint:
„Miután kiterjesztettük a kilakoltatás tilalmát, ezért most senkit sem fenyeget semmifajta kilakoltatás, és az eddigi időszakban, a mögöttünk hagyott években mindig meg tudtuk akadályozni, hogy Magyarországon tömeges kilakoltatás történjen. Az önkormányzatokkal mindig együttműködtünk, és minden olyan családnak, amely el kellett hagyja az otthonát, az önkormányzatokon keresztül találtunk megoldást.”
A Magyar Bírósági Végrehajtói Karnak alighanem elfelejtettek szólni erről, mert decemberi összesítésük szerint
2017-ben 3636 kilakoltatást foganatosítottak, ami még a 2016-os, rekordnak számító 3100-hoz képest is jelentős növekedés.
A hajléktalanok érdekvédelmi szervezete, az AVM álláspontja az, hogy a lakhatás alapvető emberi jog, ezért senkit nem lenne szabad utcára rakni, amíg nem biztosított a lakhatása. De a kampányuk ennél jóval visszafogottabb célt tűzött ki, mintegy első lépésként a távoli cél felé: a gyerekes családok védelmét. Azt szeretnék, ha „törvény garantálná Magyarországon, hogy gyerekes családok soha többé ne kerülhessenek az utcára kilakoltatás következtében”.
A teljes cikket itt olvashatja!