Otthon / Friss hírek / Volt fideszes is tart attól, hogy nem lesz tiszta a választás

Volt fideszes is tart attól, hogy nem lesz tiszta a választás

A Magyarországi Európa Társaság kezdeményezésére 11 magyar civil szervezet kérte, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) terjessze ki megfigyelői misszióját idén a magyar választáson.

A nyílt levélhez köze van Hegedűs István, egykori fideszes képviselőnek is – írja a 24.hu. A szövegben felidézik, hogy az EBESZ már a 2014-es választásról is azt írta, hogy a Fidesz túlzott mértékű előnyt élvezett a megszorító jellegű kampányszabályozás, az egyoldalú médiatájékoztatás és azon tevékenységek következtében, melyek elmosták a határt a kormánypártok és az állam között. Azóta csak rosszabb lett a helyzet.

Kormányközeli oligarcháknál vannak a vidéki napilapok, plakáttörvény van, a számvevőszék büntetésekkel sújtja az ellenzéki pártokat, miközben a Fideszt nem is vizsgálja, hogy csak párat említsünk.

A nyílt levélben azt is kifejtik, hogy a Nemzeti Választási Bizottság pártvezérelt szervezetté vált, így kétséges, hogy a választási szabálytalanságokat mennyire objektíven vizsgálná.

(fotó: Beliczay László/MTI)

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: