A Magyar Hírlap még tavaly áprilisban küldött közérdekű adatigénylést a Helsinki Bizottságnak és más civil szervezeteknek a finanszírozásukra, a fizetésekre, juttatásokra, eszközökre vonatkozóan.Az újság viszont nem várta meg a törvénybe foglalt 15+15 napos határidő végét: helyette tényszerűen arról írt, “összehangoltan tagadták meg a választ” a Soros Györgyhöz sorolt szervezetek.-Írja a 444.hu
Halász János erre a cikkre hivatkozva tartott sajtótájékoztatót áprilisban. A Transparencyt, a TASZ-t és a Helsinkit is említette a “törvénysértően titkolózó és átláthatatlanul működő” szervezetek között.
A kijelentések miatt személyiségi jogi pert indított Halász János (elsőrendű alperes) és a Fidesz-MPSZ (másodrendű alperes) ellen a Helsinki Bizottság, többek közt jó hírnév megsértése miatt.
A per első tárgyalását kedden tartották, az eset pedig attól érdekes, ahogyan a Fidesz jogászai megpróbálták kivágni magukat a felelősség alól. Tóth Balázs, a Helsinki jogásza a 444-nek elmondta, hogy az ügyvédek két fronton próbálták menteni az ügyet.
Az egyik érvelés szerint Halász János nem áll jogviszonyban a Fidesszel, mert ő csak frakciószóvivő,
márpedig a frakció nem egyenlő párttal, azaz a pártnak (mint alperesnek) semmi köze ahhoz, hogy Halász mit mond. (Ez, Tóth szerint, nem csak a józan észnek mond ellent, de jogilag is minimum billeg, mivel egy frakciónak nincs jogalanyisága, azaz nem perelhető.)
A másik érv sem rosszabb: e szerint Halász – noha a tájékoztató elején név szerint is említi példaként – nem pontosította, hogy “Soros-szervezetek” alatt mely szervezetekről beszél, tehát nem egyértelmű, hogy Helsinki-bizottságot közéjük tartozónak gondolja-e.
forrás:444.hu