A kormány kamubéremelését megelégelve, sztrájkra készül a szakszervezet.
Átlagosan nettó 8 ezer forintot jelent az egészségügyi szakdolgozóknak az a béremelés, amelyet – a tavaly novemberi folytatásaként – idén novemberre ütemezett be a kormány, de januárra hozta előre – írja a hvg.hu.
A Független Egészségügyi Szakszervezet számítása szerint azonban nagyjából minden tízedik szakdolgozó semmilyen plusz pénzhez, vagy legfeljebb pár száz forinthoz jut most hozzá. Mint ismert, a napokban derült ki, hogy volt olyan dolgozó, aki kemény két forintos béremelést kapott.
Az RTL Klub Híradója szerint emiatt az érdekképviselet a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségével közösen sztrájkbizottságot alakított, és megkezdte egy egészségügyi munkabeszüntetés előkészítését. Tüntetést is szerveznek március 24-re.
Nem baj, majd Németh Szilárd elmondja, hogy ne avatkozzanak bele a választásokba az egészségügyi dolgozók, akiket Soros György bérelt fel.
forrás:alfahir.hu