Bűncselekmény áldozata az az 55 éves nő, akit hétfő délután holtan találtak a debreceni Nagyerdőben – közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság megbízott sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.
Dobó Dénes tájékoztatása szerint a járókelők találtak rá a nő holttestére.
A rendőrök a közigazgatási hatósági eljárás szabályai szerint lefolytatták a helyszíni szemlét és halottszemlét. Az eset körülményeinek kivizsgálása érdekében a nyomozó hatóság igazságügyi orvosszakértőt rendelt ki, aki megállapította, hogy az 55 éves nő halálát idegenkezűség okozta.
A rendőrség emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást az ügyben. Az elkövető felkutatása és azonosítása nagy erőkkel folyamatban van – jelezte Dobó Dénes.