Otthon / Friss hírek / Leszavazta a Fidesz a gyerekes családok kilakoltatásának tilalmát
kép forrása: internet

Leszavazta a Fidesz a gyerekes családok kilakoltatásának tilalmát

A fideszes többségű házbizottság hétfői ülésén leszavazta azt a törvénymódosító javaslatot, amely megtiltotta volna a gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatását. Erről a Mérce ír.

A törvénymódosítást A Város Mindenkié csoport (AVM) kezdeményezte, az Országgyűlésnek az LMP, az Együtt és a Párbeszéd képviselői nyújtották be. A javaslat az önkormányzatok kötelezettségévé tenné a kilakoltatással fenyegetett gyermekes családok elhelyezését, emellett az önkormányzati ingatlanban élő, valamint lakáshiteles családok esetében is tiltaná a lakáskiürítés bírósági elrendelését, ha annak eredményeként az érintettek utcára kerülnének.

Az AVM azt szerette volna elérni, hogy az Országgyűlés rendkívüli eljárásban, még a tavaszi ülésszakban tárgyalja a javaslatot, mert így a tilalom a téli kilakoltatási moratórium április 30-i lejárta után életbe léphetett volna. Ősszel a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását is sürgősségi eljárásban fogadták el, igaz, ehhez politikai érdeke is fűződött a Fidesznek, mert így a kilakoltatások csak a választások után kezdődhetnek el.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: