Négy nap alatt huszonegyen fagytak halálra!!
Európa-szerte szedi áldozatait a fagyhalál, kedden és szerdán két nap alatt csaknem kétszázan hűltek ki végzetesen az Európai Unió országaiban, közülük 140-en a kelet-európai tagállamokban, illetve Ukrajnában – áll a Magyar Szociális Fórum (MSZF) csütörtöki közleményében.
Magyarországon vasárnaptól számítva négy nap alatt 21-en fagytak halálra, többségükben fűtetlen lakásokban, illetve kórházba kerülésük után, mert már nem tudtak rajtuk segíteni.
Az áldozatok többsége magára maradt idős, beteg ember volt, illetve nyomorban élő személyek, akik a február közepén lezárult szociális tűzifa juttatás keretében nem kaptak elég fűtőanyagot, szerény jövedelmükből pedig nem futotta tüzelőanyag beszerzésére.
A Magyar Szociális Fórum arra kérte a lakosságot, hogy minden eddiginél jobban segítsen a magukra maradt embereken, figyeljen oda rájuk, juttasson nekik tüzelőanyagot, vagy biztosítson nekik meleg helyet, ahol át tudják vészelni a rendkívül hideg éjszakákat és nappalokat.
A fagyhalál magyarországi áldozatainak száma február végére elérte a 185-öt. Február közepe óta 36-an szenvedtek rendkívüli kihűléses halált.