A Jobbik elnöke, miniszterelnök-jelöltje szombaton, egy kolozsvári sajtótájékoztatón arról beszélt, nem tartja igaznak Orbán Viktor kormányfő megállapítását, miszerint a választás tétje, hogy Magyarország bevándorlóország lesz-e. Rámutatott: az igazi tét az, hogy Magyarország kivándorlóország lesz-e.
„Ha a mostani kormány marad, valószínűsíthető, hogy újabb százezrek fogják elhagyni Magyarországot. Ma a Jobbik a remény arra, hogy ez ne következzen be” – jelentette ki. Leszögezte ugyanakkor, hogy pártja kormányra kerülve meg fogja védeni az országot a bevándorlóktól, a kerítés mellé határőrséget telepít, és elutasítja a bevándorlási kvótákat.
Vona Gábor úgy fogalmazott: véget kell vetni Orbán Viktor autokrata, antidemokratikus kormányzásának. Megemlítette, hogy a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson a Fidesz jelöltje a kormánypárt egyik fellegvárában maradt alul, és kiemelte, hogy a Fidesz megverhető a választásokon, és a Jobbik le fogja váltani Orbán Viktor kormányát.
Szombaton, egynapos erdélyi látogatása során Marosvásárhelyre és Székelyudvarhelyre is ellátogat a pártelnök, és lakossági fórumokon ismerteti a Jobbik választási programját, azon belül is főleg a határon túli magyarokkal kapcsolatos álláspontját. Mindkét városban kihasználja az alkalmat arra is, hogy támogatói aláírásokat gyűjtsön két európai polgári kezdeményezéshez: a kisebbségvédelmi Minority SafePackhoz, valamint a kelet-európai bérek felzárkóztatására vonatkozó Bérunióhoz.
Kolozsvári sajtótájékoztatóján Vona Gábor hangsúlyozta: ha pártja kormányra kerül, az Orbán-kabinet minden pozitív nemzetpolitikai intézkedését meg fogja őrizni. Mindig támogatta, és ezután is támogatni fogja a kettős állampolgárok szavazati jogát, a határon túli magyarok oktatási, kulturális, gazdasági, egyházi szervezeteit és intézményeit. Át fogják viszont alakítani a budapesti kormány és a határon túli szervezetek viszonyát. Úgy véli, az Orbán-kormány függőségi helyzetbe taszította az erdélyi magyar szervezeteket, és uralkodik fölöttük. A Jobbik ezzel szemben partnerséget ajánl, és átláthatóbbá tenné a határon túli támogatások rendszerét.
Vona Gábor elmondta: a miniszterelnök-jelöltként tett 18 vállalásának egyike a határon túli magyar közösségek autonómiatörekvéseinek támogatása. Kijelentette, hogy a bukaresti kormánnyal is meg fogják értetni, hogy az autonómia nem az ellenségeskedés, hanem éppen a megbékélés eszköze.
A jelen lévő román és magyar újságírók kérdéseire válaszolva a Jobbik elnöke kijelentette: nincs olyan erdélyi magyar szervezet, amelyiket a Jobbik a többi rovására akarna támogatni. Hozzátette: érzelmileg leginkább az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) tud azonosulni a Jobbik. A politikus valószínűnek tartja, hogy az április választáson a jelenlegi kormánypártok fogják a legtöbb erdélyi magyar szavazatát megszerezni, de – tette hozzá – „nekünk nem azért fontosak az erdélyi magyarok, mert a szavazóink, hanem azért, mert a testvéreink”.
Vona Gábor tagadta azokat a sajtóhíreket, miszerint a Jobbik Oroszországból kapna támogatást. Úgy gondolja, éppen az Orbán-kormány került orosz befolyás alá. Kijelentette: ha kormányra kerülnek, föloldják a paksi atomerőmű-bővítés szerződésének titkosságát.
Az MTI kérdésére azt mondta, bizakodó a román–magyar kapcsolatok rendezése terén. Megjegyezte: számtalan olyan kérdés van Európában, amit közösen kell megoldani. „Ha mindkét országban a reálpolitika, a józan ész kerül kormányra, nagy a valószínűsége, hogy megtaláljuk közös számításainkat” – fogalmazott.
Kijelentette a Soros Györgyre vonatkozó kérdésre: a Jobbik sem támogatja mindazt, amit a magyar származású amerikai üzletember, filantróp képvisel, de úgy látja, Soros Györgyöt ma eszközként használják föl Magyarországon azért, hogy a vele való riogatással eltereljék a figyelmet az egyéb, fontos kérdésekről.
„A Soros-terv mellett az Orbán-terv is veszélyes. Mindkettőtől megvédenénk Magyarországot” – jelentette ki a kolozsvári szombati sajtótájékoztatóján Vona Gábor.
forrás:mno.hu