Otthon / Friss hírek / Kiderítették, milyen anyagokból van a Jupiter

Kiderítették, milyen anyagokból van a Jupiter

Folyékony hidrogén és hélium örvénylő keveréke, valamint futóáramlatok rejlenek a Jupiter felhői alatt – számoltak be friss eredményeikről az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakemberei, akik a gázóriás körül keringő Juno űrszonda révén nyertek egyedülálló bepillantást a planéta belső szerkezetébe.

A kutatóknak eddig kevés információjuk volt arról, hogy mi is történik pontosan a Naprendszer legnagyobb bolygójának vörös, barna, sárga és fehér színekben pompázó vastag felhőtakarója alatt.

„A Junót azonban arra tervezték, hogy belessen a felhők alá” – mondta Yohai Kaspi, az izraeli Weizmann Intézet kutatója, aki a Jupiter gravitációs erejének újfajta mérési technikáira alapozva vett részt a kutatásban. A szakemberek hozzátették, hogy szilárd felszín nélküli gázóriás lévén, a Jupiterről csupán körülötte keringve tudnak információkat gyűjteni.

A gigászi bolygót 99 százalékban hidrogén és hélium alkotja. A Juno adatai szerint a bolygó belseje felé haladva a sűrűség fokozatosan növekszik.

A bolygó futóáramlatai, amelyek kapcsolatban állnak a felszínnel, mintegy háromezer kilométerrel buknak a felhőszint alá, és a planéta legbelső részét folyékony hidrogén és hélium keveréke alkotja, amely úgy forog, mintha szilárd test lenne.

A Nature című tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint a bolygónak talán magja is van, amelyet forró kőzet és víz alkothat, de ez is folyékony lehet, nem szilárd halmazállapotú. A Juno adataiból továbbá egy kicsi, ám jelentőséggel bíró aszimmetriát mutattak ki a Jupiter északi és déli féltekéjének gravitációs mezeje között, amit a futóáramlatok okoznak.

A NASA Juno űrszondája 2016 júliusában állt sikeresen pályára a gázóriás körül. A főként napenergiával működő járművet a floridai Cape Canaveralból indították útnak, elsődleges küldetése a Jupiter mágneses mezejének felmérése.

A tudósokat különösen az érdekli, mennyi vizet tartalmaz a bolygó, ami döntő fontosságú annak meghatározásában, hogy a Naprendszeren belül hol született. A Jupiter eredete befolyásolta a többi bolygó kialakulását és pozícióját.

A gigászi bolygó tömege másfél-kétszer akkora, mint a Naprendszer többi bolygójáé együttvéve, ezért úgy gondolják, hogy már a nagyságából fakadó tömegvonzás is segíthetett megvédeni a Földet az üstökösök és aszteroidák becsapódásaitól

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

SZERDÁN KEZDŐDIK A TANKÖNYVEK KISZÁLLÍTÁSA AZ ISKOLÁKBA

Szerdán indul a 2018-19-es tanév tankönyveinek kiszállítása az iskolákba. Az alaprendelések 12,5 millió tankönyve augusztus …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: