Órák alatt lehetett 12 milliárdnyi megújuló energiaforrásokat támogató pályázati forrásra „nevezni” pénteken. A nem mindennapi képességekkel rendelkező cégvezetőknek elegendő volt egyetlen pénteki nap, hogy rátaláljanak a pályázati kiírásra, megismerjék annak tartalmát, beszerezzék a pályázathoz szükséges dokumentumokat és persze, hogy megírják a pályázatot.-Írja a zsurpubi.hu
Miközben a Civitas Intézet éppen bemutatta az elmúlt 8 év korrupciós ügyeit összegyűjtő Fekete Könyvet, addig a szemfüles cégvezetők egy újabb gyanús pályázaton nyerhettek könnyedén milliókat. G7 portál vette észre, hogy a pénteki napon került csöndben kiírásra egy GINOP tender, a KKV energiahitel, amelyet már aznap fel is kellett függeszteni, ugyanis kimerült a 12 milliárdos kerete.
A gyanús körülmények miatt egyre inkább úgy tűnik, hogy nem a vállalkozó géniuszokból van egyre több Magyarországon, hanem ennél jóval valószínűbb magyarázat lehet, hogy bizonyos emberek előre tudták, hogy a pályázat hol, mikor és milyen feltételekkel lesz kiírva. Ez azért is érdekes, mert állítólag még a pályázatban részt vevő bankok sem tudták a portál szerint, hogy meg fogják nyitni a tendert, annyira csendben történt az egész művelet. Ez bizony az OLAF számára is érdekes lehet.