Daily Archives: 2018-03-19

Ander Balázs: “az itt élők úgy érzik, hogy magára hagyta őket a kormány”

Somogy megye déli része Trianon után határterületté vált, periférikus terület lett, a messzi fővárosban pedig mintha elfelejtették volna még a létezését is. Az itt található 2. számú választókerületben indul Ander Balázs, aki a kireszavazzunk.hu kutatása szerint a legesélyesebb ellenzéki jelölt. Az azóta listás mandátumhoz jutó képviselő 2014-ben mintegy három százalékponttal …

Tovább...

Szijjártó Péter: Úgy gondoltam, a Soros Alapítványban nyugodtan megbízhatok

Szijjártó Péter gimnazistaként, 1995-ben a Soros Alapítvány pályázatára jelentkezett – írja a 444 egy korabeli újságcikk alapján. A győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium harmadikos tanulója egyike volt az ezerötszáz jelentkezőnek, akik közül a tucatnyi szerencsést kiválasztották, hogy fél évet az Egyesült Államokban tölthessen. „Szorongás nélkül vágtam neki az útnak, úgy gondoltam, …

Tovább...

A Fidesz megrendelésére készülhettek a külhoni magyarokat gyalázó „jobbikos” kommentek

Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője a Facebook-oldalán számolt be arról egy birtokába került képernyőmásolat alapján, hogy a Fidesz áll a Jobbikot lejáratni akaró, külhoni magyarokat gyalázó kommentek mögött, amelyekből aztán a kormányoldal propagandalapja, a Magyar Idők készített „Megtagadják a határon túliakat a jobbikosok” címmel cikket.-Írja az alfahir.hu A Szávay …

Tovább...

Hátborzongatónak tűnnek, pedig életeket menthetnének az ember-állat kimérák

Ha dönthetnél, hogy emberi donortól származó hasnyálmirigyre vagy májra várakozol, vagy azonnal kapsz egy birkában vagy sertésben növesztett szervet, melyiket választanád? Amerikai genetikusok szerint a végeláthatatlan szervátültetési listákon gyakran reménytelenül várakozók többségének eszébe sem jutna válogatni. Csak az Egyesült Államokban közel kéttucatnyian halnak meg naponta, mert nem jutnak időben működő …

Tovább...

5 dolog, amit január óta hazudott a Fidesz

Alig több mint három hónap telt el az évből, de a Fidesz ennyi idő alatt is számtalan brutális hazugságot gyártott, ezek közül választottunk ki most ötöt.-Írja a zsurpubi.hu Vona Gábor lebontaná a határzárat Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója e-mailt küldött az adatbázisukban megtalálható címekre, melyben link formájában elhelyezte a …

Tovább...

Szombaton karbantartás lesz a Nyugati pályaudvaron, több vonat útvonala módosul

Március 24-én, szombaton felsővezeték-karbantartást végeznek a budapesti Nyugati pályaudvaron, emiatt több vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul – tájékoztatta a Mávinform az MTI-t. Közölték: ezen a napon a Budapest-Esztergom vonalon a vonatok – a Nyugati pályaudvar helyett – Rákosrendezőről indulnak és oda is érkeznek. A Budapest-Vác-Szob vonalon a zónázó vonatok …

Tovább...

A Jobbikra szavaz Márki-Zay Péter

Hódmezővásárhely új polgármestere saját honlapot indított az esélyes ellenzéki jelöltekről, hogy motiválja a választási koordinációt. Ő maga egyéniben az esélyesebbnek tartott jobbikos jelöltre fog szavazni, azt viszont még nem döntötte el, hogy listán kire voksol. Az Azonnali videója.   Forrás: mandiner.hu

Tovább...

A végsőkig kihasználjuk, amit megtudtunk róluk, hogy a démonaikat célozhassuk

A Cambridge Analytica a 2016-os amerikai elnökválasztás egyik sztárja volt. Az adatelemző cég, amibe Robert Mercer, az ismert konzervatív donor, Donald Trump későbbi legnagyobb támogatója, Steven Bannon Breitbartjának tulajdonosa 15 millió dollárt fektetett, azt ígérte, hogy az amerikai szavazók személyiségének kielemzésével sokkal hatékonyabban tudja majd befolyásolni viselkedésüket a választásokon.-Írja a …

Tovább...

Vona Gábort a bevándorlás és kivándorlás megállításáról kérdezték az emberek

Dél-Somogyban is egymást követik a választási fórumok. Nagy csata várható a barcsi központú választókerületben. A Fidesz-KDNP Szászfalvi Lászlót indítja, míg a közvéleménykutatók mérései szerint, egyedül a jobbikos Ander Balázsnak van esélye a kormánypárti jelölttel szemben. A kireszavazzunk.hu oldalon közölt kutatás szerint a dél-somogyi körzetben a pártot választani tudó, kormányváltást akarók 33 …

Tovább...

Napi Trafi infó

02.15-04.15 Siófok, 7. sz. főút, Wesselényi utca 3. 04.30-06.30 Siófok, 7. sz. főút, Posta utca 10. 06.30-07.45 Kaposújlak Kossuth L. u. 3. számnál 07.25-09.25 68-as sz. főút 35 km+200 m. 07.30-09.00 Barcs, Erkel Ferenc utca 10. 08.00-10.00 7. főút Fonyód, Köztársaság utca 08.00-13.30 Fonyód Turul utca 50 szám elött 08.15-09.15 …

Tovább...
Close