Szávay István, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke arra biztatta a Jobbik tagjait, szimpatizánsait és minden jóérzésű magyar embert, hogy írja alá a nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezést, vagyis a Minority SafePack-et. Ezt most könnyedén, otthonról, a jogaink.hu-n is megteheti.
A politikus szombati, budapesti sajtótájékoztatóján az európai uniós polgári kezdeményezésről szólva emlékeztetett: ennek célja, hogy az Európai Unió kisebbségben élő nemzeti közösségeit hozzásegítse ahhoz, hogy nyelvüket és kultúrájukat meg tudják őrizni és gyakorolni tudják, valamint, hogy megerősítse az őshonos nemzeti közösségeket.
“Számunkra, magyaroknak ez egy különösen fontos ügy, hiszen az Európai Unió egyik legnagyobb nemzeti kisebbsége a határon túli magyarság.”
Mint mondta: gyakorlatilag minden parlamenti párt és jelentősebb politikai erő kifejezte a támogatását, az országgyűlés pedig határozatot is hozott ezzel kapcsolatban.
Emlékeztetett: az aláírásgyűjtés célegyenesbe fordult, hiszen április 3-ig kell összegyűjteni egymillió aláírást az Európai Unió területén ahhoz, hogy kötelezni tudjuk az unió különböző intézményeit és szerveit arra, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek megmaradása szempontjából fontos jogi lépéseket hozzon. Hozzátette: ehhez még mintegy 50 ezer aláírás hiányzik.
“A Jobbik megalakulása óta fontos céljának tekinti a külhoni magyar közösségek támogatását, szülőföldön való megmaradását, boldogulását, rögtön az elejétől fogva támogatásunkról biztosítottuk ezt a kezdeményezést.”
Mint mondta, Vona Gábor is aláírta, illetve Facebook-oldalán is erre biztatta több mint félmillió követőjét. Bejelentette: a Jobbik összes országgyűlési képviselője aláírta a kezdeményezést.
A Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke arra biztatta a Jobbik minden tagját, szimpatizánsát és minden jóérzésű magyar embert, hogy akinek fontos a nemzeti összetartozás érzése, akinek fontos a magyar nyelv fennmaradása, az elszakított területen élő magyarság támogatása, az a jogaink.hu oldalán írja alá ezt a kezdeményezést.
Figyelmeztetett: ha nem sikerül összegyűjteni a maradék 50 ezer aláírást összegyűjteni, akkor hosszú időre lekerül ez a kezdeményezés az Európai Unió napirendről.