Egy korrekt és kiváló írás az atadhir.hu-ról. Ajánljuk olvasóinknak!
Ez a választások valódi tétje, hívta fel a figyelmet Ander Balázs Nagyatádon. A Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltje hangsúlyozta: a családalapítás és az otthonteremtés biztosításával itthon kell tartani a fiatalokat.
Az idősebbeknek pedig, akik emiatt egyre többen maradnak magukra, megfelelő egészségügyi és szociális ellátást kell biztosítani, emelte ki Ander Balázs, majd azzal folytatta: Magyarország utat tévesztett az elmúlt években: a térség államai jobb gazdasági teljesítményt nyújtanak, ugyanakkor szégyenteljes a korrupció.
– Úgy érzik magukat a nagyatádi polgárok is, mintha a kormányzat megfeledkezett volna erről a csodálatos, gyönyörű városról. Ennél, amire most érdemesítik, pl. központi források tekintetében is, sokkal többet érdemelne. Ennek a városnak, ennek a környéknek meg kell maradnia. Én hiszem azt, hogy az itt élő emberek szeretnének itt boldogulni, a saját szülőföldjükön, ehhez viszont Budapest és a központi kormányzat odafigyelése kellene.
Ezért le kell váltani a kormányt. Ezt pedig most csak a Jobbik tudja megtenni, jelezte Ander Balázs. Mint mondta, nagyatádi születésűként képtelen elfogadni, hogy a térség 77 települése elnéptelenedjen. Nagyatádnak is nagyon gazdag múltja van.
– Én itt születtem, itt töltöttem a gyerekkoromat, itt éltem 16 éves koromig, és most azon dolgozunk, hogy Nagyatádnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen. De ehhez nem elég a polgármester úrnak a tevékenysége, nem elég az itteni embereknek a munkálkodása. Ehhez Budapest és a központi kormányzat hathatós segítsége is kellene.
Máshol több tízmilliárdos túlárazások történnek és stadionokat építenek, itt pedig szétrohad az úthálózat, mutatott rá Ander Balázs.
– Jó utak nélkül a halmozottan hátrányos helyzet fokozódni fog, ezt mindenkinek be kell látni. Olyan gazdaságélénkítő politika nélkül, ami a helyi kis- és közepes vállalkozókat nem preferálja, és az eddigiekkel megegyező módon a multiknak nyújt kedvezményt, ahelyett, hogy azokat támogatná, akik itt helyben teremtenek munkát, és a profitot nem viszik ki az országból, előrelépés nem lesz. A Jobbik mondja azt, hogy ezeken a dolgokon kell változtatni, és akkor Nagyatád számára is lesz szebb jövő.
Ha ez a kormány marad, ugyanazt teszik a környező erdőkkel, mint az állami földekkel: családjaiknak és üzlettársaiknak privatizálják azokat. Kisemmiznek bennünket, figyelmeztetett a képviselő-jelölt.
– A város öregszik, nagyon sok fiatal itt hagyta Nagyatádot is a megfelelő munkahelyek hiánya miatt. Éppen ezért oda kellene figyelni az idősekre is. Jó egészségügy és megfelelő szociális ellátórendszer nélkül az ő boldogulásuk is megoldhatatlanná válik itt Nagyatádon. A Jobbik egy olyan országot képzel el, ahol az egészségügyben vagy éppen a szociális rendszerben dolgozók megkapják a méltó elismerést. Ahhoz egyébként szükségeltetik mindez, hogy az az idős generáció, amelyik már lerakott valamit az asztalra, felépítette Nagyatádot az elmúlt rendszerben vagy az azt követő évtizedekben, megkapja az őt megillető gondoskodást, szükségesek lennének ezek a reformok, ezek a jobbító javaslatok, amelyeket csak kormányon és kormánypárti képviselőként tudnék én magam is érvényesíteni.
Ander Balázs azzal zárta: csak akkor lehet jobb, ha minél többen elmennek szavazni április 8-án.
forrás:atádhir.hu