Nagyatád egyik kiemelkedő, sok sikert elért versenyzője, szakembere, a triatlonos Janota Zoltán 2018-tól székesfehérvári színekben folytatja pályafutását.
Az okokról, tervekről kérdeztük a vele készült interjúban.
Nagyon sokan úgy ismernek, mint az a „somogyi betyár, aki az eXtremeMan városából származik”. Hallottad már ezt?
Igen, meg azt is, hogy másik bolygóról jöttem… Ezt sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom. 😊 Somogyország szülötte vagyok, az is maradok. A megélhetés, a lehetőségek és a sportdiplomácia úgy hozta, hogy 26 év után Fehérváron folytassam a sok évvel ezelőtt megkezdett munkámat. Mindenhol lehet értéket ápolni, utat mutatni és egy jó közösséget építeni.
Nem fognak most ezek az emberek csalódni, furcsán nézni rád, hogy elhagyod Nagyatádod, Somogyot?
Más sportágakban is elfogadott a csapatcsere, csak ott ugye a pénz diktál.
Én első sorban önálló, magyar embernek tekintem magam ebben a témában, hiszen szakember kerültem Székesfehérvárra.… A sportban rejlő megannyi szépséget, egyetemes értéket és erőt közvetítem edzőként és versenyzőként itt is az emberek felé. Rengeteg a tenni, javítani való. Az engem ismerőket, támogatókat, velem dolgozókat és bennem bízókat a hovatartozásom sosem zavarta, ezután sem fogja. A tisztelet, alázat, hit és példamutatás fogalomköre mindenhol ugyanazt jelenti.
Az embereket képviselem, az ő céljaikat, ha úgy tetszik, az életüket segítem megváltoztatni. Ez egy nagyon izgalmas, olykor látványos tevékenység, de felelőséggel is jár! Bárhol is dolgoztam eddig a világban, ez a mentalitás mindig bejött hosszú távon. Ezt nevelem a versenyzőimbe is. Igaz, nem túl „menő” ez manapság, viszont értékálló, kikezdhetetlen.
Megtaláltad a helyed, számításod Székesfehérváron?
A „Family Tree- TRIatlon és Szabadidő Sportegyesület” vezetőedzőjeként (és most már versenyzőjeként is) dolgozom itt. Ez mellett a helyi és környékbeli szabadidő-, és tömegsportélet megszervezésében vállalok aktív szerepet. De tanácsokat adok az itteni futóknak, katonáknak, irodai dolgozónak és akár a háromgyerekes családapának, kollégának is. Úgy érzem, hogy bőven tudok adni ennek a közösségnek, fel tudunk építeni valami értékállót itt is. Számítanak rám ezután is a minőségi sportra vágyok, a hazai és külföldi szakmai partnerek. Ez mellett sok újat tanulhatok én is. A versenyzésem talán kicsit látványosabb, abban segít, hogy még több emberhez juttathassuk el a csapat céljait, tesztelhessek felszereléseket, hitelesen tudjak tapasztalatokat átadni.
A hazai sportban rengeteg a tennivaló, hiánycikk lett a szakmailag felkészült, naprakész, objektív és emberileg is példát mutató edző. Sokan választják a könnyebb, utat. Ennek ellenére én tartom magam az elveimhez itt is. Az embereket segítem, színfalak mögött játszmákban nem megyek bele. Így ismernek régóta. Talán ezért is van az, hogy mikor 2 éve Székesfehérvárra jöttem, már nem nagyon kellett bemutatkoznom a sport világában.
Mik a tervek a 2018-as évre?
Edzőként mindenképpen az, hogy a csapatot egy stabil növekedési pályára tudjam, tudjuk állítani, nyugodt körülményeket teremteni a minőségi utánpótlás-képzéshez, gyereksporthoz. Versenyzőként idén is, két iroman-távú verseny a fő cél, az egyik hagyományosan Nagyatád, az eXtremeMan lesz július végén. A név most is kötelez. Ez mellett még szintén otthon indulok egy maratonon, ami különleges élmény lesz. Több féltávú triatlonon és természetesen fehérvári helyszínű versenyeken próbálom utolérni majd magam és a tervezett formámat. Izgalmas lesz ez a szezon is.
Köszönjük, további sok sikert! Remélem hallunk rólad!
Köszönöm! Én is remélem, hisz jó csapat ál mögöttem.