Az Artisjus bírósághoz fordul az ügyben.
Nem szolgáltatott adatot az előző évi nézettségéről, illetve bevételeiről az Andy Vajna tulajdonában lévő TV2 Csoport az Artisjusnak. Emiatt nem tudja kiszámlázni nekik a szerzői jogdíjakat a hazai jogkezelő szervezet – írja a 444.hu, amelynek értesülését az Artisjus is megerősítette.
Magyarországon ez a szervezet szedi be a zenék nyilvános lejátszása után a jogdíjakat, és ők fizetnek aztán a zeneszerzőknek és szövegíróknak. A kereskedelmi tévék nem átalánydíjat fizetnek nekik, hanem bevételeik egy bizonyos százaléka után kell hozzájáruljanak a jogdíjalaphoz. Ehhez adatokat kell szolgáltatniuk a negyedéves bevételeikről, valamint a műsoraikban lejátszott zenékről, az Artisjus pedig ez alapján számítja ki a fizetendő jogdíj mértékét.
A TV2 Csoport viszont nem küldte el a szükséges adatokat a szervezetnek, több egyeztetési kísérlet és felszólítás után sem. Ezért most azt tervezik, hogy heteken belül a bírósághoz fordulnak.
A tévéktől származó jogdíjak összege üzleti titok, de az Artisjus éves jelentéséből kiderül, hogy 2016-ban az összes jogdíjbevétel közel negyede, 4,1 milliárd forint folyt be a sugárzási és kábeltelevíziós bevételek címén.
Nemcsak a TV2 Csoport csatornái, hanem a Galaxy TV és a Story 5 TV esetében sem járt sikerrel az adategyeztetés, így ügyükben is bírósághoz fog fordulni az Artisjus.
forrás:hvg.hu