Otthon / Friss hírek / Véletlenül törölhették a szabálysértési nyilvántartás adatbázisát
A kép csak illusztráció

Véletlenül törölhették a szabálysértési nyilvántartás adatbázisát

2018 elején egy kommunikációs hiba miatt törölhették az interneten is elérhető Szabálysértési Nyilvántartási Rendszer (SZNYR) teljes elektronikus adatbázisát, derül ki a 24.hu cikkéből. Az SZNYR-t az állami tulajdonú IdomSoft Informatikai Zrt. fejlesztette és üzemelteti. Az IdomSoft építette ki az idei parlamenti választás nem túl jól vizsgázó* informatikai rendszerét is, amiért 2015 szeptembere óta 1,3 milliárd forintot kapott a 350 alkalmazottat foglalkoztató állami cég.

A 24.hu úgy tudja, hogy az

IdomSoftnál az SZNYR átalakítása alatt csúszott be egy kommunikációs hiba, ezért nyomták meg a törlés gombot.

A történtek hátterében az állhat, hogy ez év elejére volt előirányozva az új, NOVA-ESZNYR névre hallgató rendszer használata az önkormányzatoknak, a közterület-felügyeleteknek, valamint a közlekedési felügyelőségeknek. Ha minden igaz, ezen átállás közben veszhettek el az adatok.

Az SZNYR országos adatbázisában a szabálysértést elkövetők, a helyszíni bírságoltak, a szabálysértési eljárás hatálya alatt állók személyes adatai és az ügyek alapinformációi szerepelnek, ezekhez a regisztrált intézmények és állami szerveknek van hozzáférése egy internetes felületen. Ha történt véletlen adattörlés, akkor az hosszú ideig akadályozhatta például a szabálysértési bírságok rendezését, A 24.hu szerint

csak a hagyományos, papíralapú nyilvántartás mentette meg a céget attól, hogy egy óriási botrány közepébe csöppenjen a választás előtt.

Az IdomSoft fejlesztette egyébként az Ügyfélkaput, az okmányirodai hálózatot, a személyiadat- és lakcímnyilvántartást, az integrált gépjármű felelősségbiztosítási nyilvántartást és a határellenőrzést szolgáló schengeni információs rendszert is, emlékeztet a 24.hu.

SZNYR belépési felület

SZNYR belépési felület

Elküldtük a történtekkel kapcsolatos kérdéseinket az IdomSoftnak és a Belügyminisztériumnak, amint kapunk választ, cikkünket frissítjük.

Update:

Az IdomSoft a következő tájékoztatást adta a 24.hu értesülésével kapcsolatban:

A 24.hu portálon 2018. április 19-én 6 órakor közzétett cikkel szemben az IdomSoft Zrt. leszögezi, hogy a szabálysértési nyilvántartási rendszer részét képező szabálysértési nyilvántartások közhiteles, hatósági nyilvántartások rendszerében adatvesztés nem következett be. A szabálysértési nyilvántartási rendszer magas rendelkezésre állása, az informatikai biztonsági követelményeknek megfelelő redundáns felépítése, valamint a kapcsolódó rendszeres adatbázis mentés egyébként is kizárja az adatvesztés lehetőségét. A lementett adatok felhasználására nem volt szükség, mivel az adatbázisból nem történt törlődés, az hiánytalanul, folyamatosan tartalmazza a nyilvántartás adatait. Az előzőekből következően anyagi kár nem keletkezett, személyi felelősségre vonás nem indokolt, mert nincs miért.

*A Nemzeti Választási Iroda cikkünk megjelenése után küldött helyreigazítási kérelmében azt jelezte, hogy:

A választási eredményeket feldolgozó informatikai rendszerrel kapcsolatban semmilyen probléma nem merült fel. A vártnál nagyobb érdeklődés miatt tartalék honlap megoldásra történő átállás történt, mely az adatokat feldolgozó Nemzeti Választási Rendszert nem érintette, csupán az adatok publikálására szolgáló portálmegoldást. A tartalék honlap megoldásra történő átállás rendelkezésre állásáról a Nemzeti Választási Iroda az országos listát állító szervezeteket már a választást megelőzően, 2018. április 5-én a szokásos tájékoztató megbeszélés keretében informálta.

 

 

forrás:index.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: