Otthon / Friss hírek / Lázár nem várta meg Orbán elbocsátó, szép üzenetét – bejelentette, hogy befejezte a munkát a Miniszterelnökségen
A kép forrása: internet

Lázár nem várta meg Orbán elbocsátó, szép üzenetét – bejelentette, hogy befejezte a munkát a Miniszterelnökségen

„Hogy nagy minisztériumok vannak, élükön erős emberek, erős felhatalmazással, ez egy elv, amit érdemes tartani. Inkább az agyközpontját szeretném átalakítani a kormányzásnak, amit Miniszterelnökségnek neveznek. Itt más típusú vezetést szeretnék” – mondta Orbán a Kossuth Rádióban. Ebből már sejteni lehetett, hogy Lázár nem marad pozíciójában. Hétfőn megy Orbánhoz, azonban nem várt addig, már most bejelentette: vége.-Írja a zsurpubi.hu

Nem kíván kormányzati tisztséget vállalni Orbán Viktor következő kormányában. Ezt ma reggel tette világossá a hódmezővásárhelyi Rádió 7-nek adott interjújában.

Ezt a munkát elvégeztem, kerek egésznek tekintem.

– mondta Lázár, majd hozzátette:

A kormányon kívül is van élet, Budapesten kívül is van élet.

Azt tervezi, hogy a következő négy évre a választókerületébe, Hódmezővásárhelyre vonul vissza.

Nem azért, mert az országgal kapcsolatban ne lenne, tudásom, elképzelésem, ambícióim, de sokat kell még tanulnom a választóktól, hogy mi a magyar valóság.

Utóbbi megállapításával egyetértünk, a magyar valóságról Orbánnak is lenne mit tanulnia, kár, hogy a valósággal sem foglalkozik…

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: