Orbán Viktor kimondta, hogy új felépítésű kormányt akar. Bár az újabb kétharmados Fidesz-kormányt nyilván pontosan olyan kitörő örömmel fogadjuk, mint egy perforált vakbélgyulladást (és felépülni jóval tovább tart belőle), azért azt kell mondanunk, hogy amennyiben az oktatás kikerülne Balog Zoltán esztergályos lelkészminiszter fennhatósága alól, az némi halvány reményre adhatna okot, na persze azért nyugtával dicsérjük a napot.-Írja a zsurpubi.hu
Egyrész hiába hangoztatja a kormány, hogy nőtt az óvodai és bölcsődei férőhelyek száma, mindenki tudja, hogy ha jó bölcsit akar a gyerekének, akkor szó szerint még a születése előtt le kell foglalni a helyét. Egy dajka alig keres többet, mint havi 100.000 forint, az óvónő sem visz haza ennél lényegesen nagyobb összeget, míg külföldön gyerekfelvigyázóként ennek a többszörösét kereshetik meg – ha nem emelik a fizetésüket, csak a legkiégettebbek maradnak itthon és egy kiégett szakember nem tudja elérni, hogy körülötte egészséges és boldog gyerekek nevelődjenek. Nem beszélve arról, hogy ha másodállást kell vállalnia a megélhetésért, akkor nem is tud megfelelően koncentrálni a munkájára.
Az általános iskolai tanulmányokat illetően a sokat kritizált és hibáktól hemzsegő tankönyvek, a túlzott központosítás mellett az is jelentős probléma, hogy sokszor már érezhető a képzett tanerő hiánya. Nyugdíjas óraadó tanárokat kell visszahívni, akik nem bírják a digitális világ bennszülötteivel a tempót. Jó esetben szerencséje van a gyereknek és bekerül egy jobb középiskolába. Ha pedig nem, akkor 16 évesen kibukik és mehet közmunkára.
A felsőoktatásban időzített bombaként ketyeg az, hogy 2020 után már csak a nyelvvizsgával rendelkezők kezdhetik meg főiskolai tanulmányaikat, mindezt úgy, hogy a kéttannyelvű gimnáziumokat kivéve nincs olyan szintű nyelvoktatás a középiskolákban, ami lehetővé teszi a fiatalok számára a nyelvvizsga megszerzését, hacsak nem vesznek részt fizetett nyelvórákon. Ezt viszont sok család nem engedheti meg magának. Nemcsak a szegényebb családok gyerekeinek lesz nehezebb a kitörési lehetőség, de azoknak a felnőtteknek is, akik korábban végeztek a középiskolában és szeretnének egy diplomával javítani a munkaerőpiaci helyzetükön. Sajnos az a helyzet sem javult, hogy több mint tízezer diploma ragadt benn a nyelvvizsga hiánya miatt, a korábban kezdeményezett állami diplomamentő nyelvtanfolyamok pedig jelenleg nem indulnak. A nyelvvizsgával kapcsolatos problémák mellett az ösztöndíjra való lehetőségek is szűkültek, így lesznek olyan felsőoktatási intézmények, ahol komoly gondok lesznek, mert egyszerűen kevesebb lesz a diák.
Összeesküvés-elmélet lenne, hogy ha ránézünk a választási térképre, azt látjuk, hogy a képzetlenebb, leszakadó régiók szavazataival nyert a Fidesz? Dehogy. Viszont ez azt jelenti, hogy minden olyan embernek, aki képzettebb, tisztábban lát, fontos feladata van. El kell beszélgetnünk azokkal az ismerőseinkkel, akik képzetlenebbek, tudatlanabbak és edukálnunk kell őket. Egyesével, sok energia befektetésével.
Lesz rá négy évünk. Négy keserves évünk.