Otthon / Friss hírek / Vona újra jelentkezett, és elmondta, mit csinál
A kép forrása: internet

Vona újra jelentkezett, és elmondta, mit csinál

A Jobbik volt elnöke Sneider Tamást és Gyöngyösi Mártont fogja támogatni a Jobbik tisztújításán.

 

 

Régóta ismeri őket, bízik bennük, illetve „a néppárti Jobbik velük őrizheti meg az eddig elért eredményeit, és kerülheti el a hátraarcot” – ezért támogatja Vona Gábor a Jobbik tisztújításán Sneider Tamást és Gyöngyösi Mártont.

A Jobbik volt elnöke a választás után mondott le posztjáról, képviselői mandátumát sem veszi át. Vona Gábor egy hétfői Facebook-posztban tette közzé, kiket támogat a tisztújításon.

„A Jobbik mindig változott, mindig fejlődött, most is fog. De a lényeg ugyanaz kell maradjon: minden magyart képviselünk” – írta.

„Jelentem, nem pihenek. Szinte folyamatosan ülésezik az elnökség, én pedig alapszabály szerint ügyvezető elnök vagyok az új elnökség felállásáig. Vagyis vezetem ezeket az üléseket. Amúgy pedig csendben vagyok, ez az időszak most nem rólam szól, és ez így van rendjén. Közben persze figyelem az országos eseményeket is, de erről majd később” – fogalmazott.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: