Otthon / 2018 / május / 14

Daily Archives: 2018-05-14

A kormánypárti sajtó teljesen kiakadt, hogy nem Toroczkai a Jobbik új elnöke

Meglehetősen groteszk mozzanata a magyar közéletnek, mikor a Jobbikot évek hosszú sora óta ocsmányabbnál ocsmányabb hazugságokkal lejáratni kívánó gyomorfogató propagandagépezet, a kormánypárti sajtó az elcsalt parlamenti választások után a párt tisztújítójának tisztességességén aggódik. Illetve egészen pontosan azon, hogy kizárólag csalással nyerhetett a Sneider-Gyöngyösi páros. Az egybitesek gondolkodását irányítani kívánó legaljamédia …

Tovább...

Sneider Tamás azok elismerését is ki akarja vívni, akik nem rá szavaztak

Facebook-bejegyzésben foglalta össze a tisztújítás eredményével és a jövőbeli feladatokkal kapcsolatos gondolatait a Jobbik új elnöke, Sneider Tamás. A pártelnök külön kitért arra, hogy azok előtt is bizonyítani szeretne, akik most nem őt támogatták a szavazáson, illetve külön köszönetet mondott Toroczkai Lászlónak és Dúró Dórának, amiért “indulásukkal megmutatták a Jobbik …

Tovább...

Állásbörzét tartanak az állami cégek szerdán Budapesten

Állásbörzét, karrierexpót tartanak az állami cégek szerdán délelőtt 11 óra és délután 18 óra között a fővárosban, a Magyar Vasúttörténeti Parkban, ahol 26 állami vállalat mutatkozik be, és 2200 betölthető állásra várják a jelentkezőket – közölték a szervezők az MTI-vel. Az eseményt a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége (STRATOSZ) …

Tovább...

Idén is megrendezik a Somogyi Borfesztivált Kaposváron

Idén is megrendezik a Somogyi Borfesztivált: a megye borait népszerűsítő eseményre június 7. és 10. között várják az érdeklődőket Kaposváron. A szervezők tájékoztatása szerint idén már 19 dél-balatoni pincészet legkiválóbb borait kóstolhatják az érdeklődők. A fesztivál hivatalos, június 8-i nyitónapját megelőző esten borvacsorákat tartanak, így már aznap megjelennek a borászok …

Tovább...

Kiváló minőségű és nagyon egészséges a magyar tej

Tejfogyasztást népszerűsítő kampány indult: a Tejkamionnal országszerte 30 helyszínen, négy és fél ezer diákkal osztják meg a tej- és tejtermékfogyasztás pozitív hatásait. Egészségtudatos táplálkozás, s a minőségi, tehéntejből készült termékek előnyeinek megismertetése: ez a program fő célja. – A tej szervezetünk első számú kalciumforrása – hívta fel a figyelmet az …

Tovább...

SPEEDMARATHON 2018. – HELYSZÍNEK

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL kezdeményezéséhez csatlakozva 2018. május 14-én 6 órától 2018. május 15-én 6 óráig 24 órás sebességellenőrzést hajt végre a rendőrség. Az akció lehetséges helyszíneire számos állampolgári javaslat érkezett, amelyek közül a helyi adottságokat, valamint a közlekedésrendészeti elemző munka eredményeit figyelembe véve a megyei rendőr-főkapitányságok …

Tovább...

Megkérünk minden kedves olvasónkat a szabályok betartására! Ne feledjék, mindenkit hazavárnak. 02.15-04.15 Siófok, 65. sz. főút, Vak Bottyán utca autókölcsönző 04.30-06.30 Siófok, 7. sz. főút, Wesselényi utca 79. 06.30-07.45 Csoma belterület, Petőfi u. 77. előtt 07.25-09.25 Görgeteg, Fő utca 26. 07.30-09.00 Barcs, Erkel Ferenc utca 10. 08.00-13.30 Fonyód Turul utca …

Tovább...
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close