Otthon / Friss hírek / Simicskó: Nyugaton sokan elhagyták a lelküket
A kép forrása: internet

Simicskó: Nyugaton sokan elhagyták a lelküket

Elkezdtük felépíteni, fejleszteni a Magyar Honvédséget – emelte ki a leköszönő honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a honvédelem napja alkalmából tartott központi ünnepségen.

Simicskó István azt mondta, történelmi bűnt követtek el azon elődei, akik hagyták lezülleszteni a honvédséget, amelynek alig maradt haditechnikája.

Az ügyvezető honvédelmi miniszter ünnepi beszédében köszönetet mondott valamennyi katonának, aki ezt a hivatást választva szolgálja a nemzetet. Köszönetet mondott leendő utódjának, Benkő Tibor vezérkari főnöknek és mindenkinek, aki az elmúlt csaknem három évben segítette munkáját. Kiemelte: tettek azért, hogy ismét erős legyen, meg tudja védeni Magyarországot a Magyar Honvédség és büszke legyen rá a nemzet.

Kitért arra is, hogy Nyugaton napjainkra „sokan elhagyták lelküket”. Azt kell üzenni a nyugati civilizációknak, hogy erősítsék meg keresztény hitüket – mondta Simicskó István, hozzátéve: „ennek köszönhetjük megmaradásunkat”. Benkő Tibor vezérezredeshez, leendő honvédelmi miniszterhez fordulva azt kérte: lélekből dolgozzanak továbbra is, mert ezen keresztül tudnak példát mutatni a civileknek és más emberi közösségeknek.

A Honvédelmi Minisztérium központi ünnepségén a honvédelem ügyének elősegítéséért többeknek elismeréseket adtak át.

A magyar katonáknak 1849. május 21-én, a tavaszi hadjárat végén három hétig tartó ostrom után sikerült visszaszerezniük a budai Várat. Ennek emléket állítva 1992 óta a honvédelem napja május 21.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Mohai Balázs)

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: