Otthon / Friss hírek / Z. Kárpát Dániel: “Ez a közösség egységes”
Kép forrása: alfahir.hu fotó Béli Balázs

Z. Kárpát Dániel: “Ez a közösség egységes”

A Jobbik tisztújításáról és a párt irányvonaláról beszélt hétfő este a párt alelnöke, Z. Kárpát Dániel az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Z. Kárpát Dániel a párt tisztújító kongresszusával kapcsolatban elmondta, hogy az elnökjelöltek nem háborúztak, számtalan választmányi ülésen együtt vettek részt és maguk is elmondták, hogy életük során többször keresztezték egymás útját és bajtársi viszony van közöttük. Az alelnök szerint a kampányban inkább kommunikációs túlkapásokról lehet beszélni, amiről az a véleménye, hogy nem szerencsés, ha a közösségi média berkein belül egy párt a belügyeit kiteregeti, egyes párttársai ebbe a hibába estek az elmúlt hetekben.

“Ez a közösség egységes, és az elnökjelöltek által detektált problémáknak a 90 százaléka teljességgel ugyanaz”

– szögezte le Z. Kárpát, aki úgy véli, a vita csak arról folyt, hogy kinek a vezénylésével kezdődjön meg ezen problémák helyreigazítása.

Az alelnök tagadja, hogy a székesfehérvári és további tizenegy szervezet azért került feloszlatásra, mert azok a Toroczkai-Dúró párost támogatták volna.

“Nagyon sok tagszervezetünk a kampányba nem tette bele a szükséges minimumot sem”

– indokolta meg a vezetőségi döntéseket a képviselő.

“Nem volt Sneider és Toroczkai vonal a Jobbikban a választások során… ez politikai science fiction”,

amivel kapcsolatban az elmúlt egy hónapban a médiában a Jobbiknak folyamatosan magyarázkodnia kellett ahelyett, hogy az Orbán-kormány visszásságai vagy a párt programja szóba került volna. Pedig a Jobbik harcra készül, mind a Parlamentben, mind azon kívül, aminek eszközrendszerét szeretnék minél inkább felpörgetni, mert úgy vélik, hogy vidéken csak a Jobbik tudja felvenni hálózatépítés tekintetében a versenyt a Fidesszel.

Sneider Tamás egy szociálisan érzékeny nemzeti néppártról beszélt megválasztását követően, aminek Z. Kárpát Dániel alátámasztását látja abban, hogy Sneider a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítványának kuratóriumi elnökeként indította be azt a hálózatot, amelybe a Jobbik képviselői fizetésük 10 százalékát fizetik be, hogy abból kilakoltatás előtt álló családokat, beteg gyerekeket, rászorulókat segítsenek.

A riporter kérdésére, miszerint várható-e a Jobbiktól bocsánatkérés azon csoportok felé, akiket a múltban megsérthettek, a párt alelnöke azt felelte, hogy a Jobbik irányvonala egyértelműen látszik a választási programjukból, aszerint kell megítélni őket, de nem kívánnak semmiféle erőltetett kompenzációba belemenni.

 

forrás:alfahir.hu

 

About hellodelsomogy

Check Also

REKORD ÖSSZEGŰ BÍRSÁGOT KAPOTT A GOOGLE

Rekordösszegű, 4,34 milliárd eurós (nagyjából 1400 milliárd forintos) büntetést szabott ki a Google-re szerdán az …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: