Bode Miller olimpiai és világbajnok amerikai alpesi síző 19 hónapos kislánya úszómedencébe fulladt Dél-Kaliforniában – közölte a hatóság. Emeline Miller vasárnap hunyt el egy Orange megyei kórházban, egy nappal a vízi balesetet követő sikertelen újraélesztés után. “Le vagyunk sújtva” – írta Miller az Instagramon, ahová a szőke, kék szemű kislányt …
Tovább...Daily Archives: 2018-06-13
DURVA, HOGY MILYEN TEHERFORGALOM KESERÍTI A DARÁNYIAK ÉLETÉT
Szerda délelőtt 9 és 10 között félpályás útlezárással tiltakoztak, majd egy azt követő lakossági fórumon protestáltak a darányiak a településüket sújtó iszonyatos tranzitforgalom ellen. A helyiek régóta panaszkodnak a kamionok megnövekedett száma miatt, amit repedező falu házak, balesetek, vészesen romló közlekedésbiztonság, valamint látványosan amortizálódó utak kísérnek. A demonstráció főszervezője, Agyag …
Tovább...A KORMÁNYPÁRTOK SZÓVIVŐJE AZZAL VAN ELFOGLALVA, HOGY VÉGIGMATRICÁZZA A KORMÁNY ELLENFELEINEK IRODAAJTAJAIT
Komoly politizálás folyik az országban, nagyon belejöttek a matricázásba a kormánypártoknál. A kormánypártok szerint az Amnesty International egy bevándorlást támogató szervezet és erről minden magyar embernek tudnia kell. Ezért Hollik István, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség szóvivője kedden Budapesten, az Amnesty International VI. kerületi irodája előtt tartott sajtótájékoztatót arról, hogy a bevándorlást támogató …
Tovább...A Pride ellen vonulna utcára a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom
A hvg.hu ír arról, hogy a Toroczkai László által alapított szélsőjobboldali Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom ellenállásra szólított fel a Budapest Pride-al szemben: mint közleményükben írták, ha a kormány nem tiltja be a rendezvényt, akkor ők fognak fellépni a _magyar ellenállás_ keretében. A HVIM közleménye szerint „a hazafias szervezetekkel összefogva felemeljük a szavunkat és …
Tovább...Alkotmányban tiltaná meg a Fidesz a hajléktalanságot
Az MTI-n megjelent gyorshír szerint a Fidesz azt kéri, foglalják alkotmányba az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalmát. Mindezt akkor, mikor az egekbe szárnyaló lakbérek még több embert lökhetnek az utcára. A Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy a most zajló alkotmánymódosítási folyamatban teremtsék meg annak jogi feltételeit, hogy ne legyen a …
Tovább...Tizenkétezer úszót várnak az idén a nagy próbára
A tervek szerint június 30-án lesz a 36. Lidl Balaton-átúszás, amelyen hagyományosan Révfülöpről indulnak a résztvevők és a balatonboglári Platán strandra érkeznek meg. Az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón Máth István, a rendező BSI ügyvezető-versenyigazgatója elmondta, tavaly 8300-an teljesítették az 5,2 kilométeres távot, az idén tizenkétezer úszóra számítanak. Hozzátette: mostanáig ötven százalékkal többen …
Tovább...Akár drónokat is bevetne a mentőszolgálat az utcai rosszullétekhez
A jövőben akár drónokkal is segítené a közterületen rosszul lett emberek ellátását az Országos Mentőszolgálat. Csató Gábor, a szervezet főigazgatója kedden újságíróknak elmondta, külföldi példák alapján elindult a Főpolgármesteri Hivatallal a gondolkodás arról, hogy Budapesten is legyen lehetőség félautomata defibrillátort eljuttatni drónnal az utcai rosszullétekhez. Az elképzelés szerint az utcai …
Tovább...Erdélyi egyetemisták fejlesztése nyert az élelmiszer-innovációs verseny magyar fordulóján
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem diákjainak élelmiszeripari fejlesztése nyert az Ecotrophelia élelmiszer-innovációs verseny magyar fordulóján, így ők képviselhetik Magyarországot a nemzetközi döntőn idén október 21-én és 22-én Párizsban – közölte az Agrármarketing Centrum (AMC) kedden az MTI-vel. Az AMC által szervezett versenyen az erdélyi egyetem diákjai a BrewBun nevű, magas …
Tovább...Megmentik a füleki vár több mint háromszáz éves bástyát
Új funkciót kap a szlovákiai Fülek eredeti városi erődítményének több mint háromszáz éves bástyája; az Interreg határon átnyúló projektnek köszönhetően a vár utolsó bástyája információs pontként szolgálja majd a turistákat, és a létesítendő parkoló őrének munkahelye is lesz – erről közleményben tájékoztatta az MTI-t a füleki városi hivatal kedden. Mint …
Tovább...Bocuse d’Or – Norvégia nyerte az európai döntőt
Az észak-európai országok sikerével zárult kedden a Bocuse d’Or szakácsverseny európai döntője Torinóban: Norvégia nyert, a második helyen Svédország, a harmadikon Dánia csapata végzett. A 2019-es lyoni világdöntőbe a 8. helyen végzett Magyarországot is bejutott. A világ legrangosabb gasztronómiai megmérettetésének tartott szakácsverseny kontinensdöntőjén két nap alatt Európa tíz-tíz országának egy-egy …
Tovább...