Otthon / Friss hírek / Eddig 72 házat épített újjá az ökumenikus segélyszervezet Irakban
kép forrása:segélyszervezet.hu

Eddig 72 házat épített újjá az ökumenikus segélyszervezet Irakban

 Eddig 72 házat és két iskolát épített újjá a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Irakban – mondta Gáncs Kristóf, a szervezet kommunikációs igazgatója csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Az igazgató elmondta, a háború után visszatelepülő iraki családok helyben boldogulásának elősegítéséért országos adománygyűjtést indítottak. Az Adjunk együtt esélyt a visszatérésre, esélyt a maradásra! szlogenű kampányt a 1353-as adományvonal tárcsázásával lehet támogatni hívásonként 250 forinttal, illetve a www.segelyszervezet.hu oldalon lehet a célra adományozni.
Elmondta azt is, 2014 óta vannak jelen Irakban, ekkor kezdődött el az Iszlám Állam térnyerése az országban. A segélyszervezet 2016 óta állandó központot tart fenn Erbíl városában.
Az újjáépítés mellett a munkahelyteremtésbe is bekapcsolódnak, hogy a hazatérő menekülteknek ne kelljen újra elindulniuk – tette hozzá Gáncs Kristóf.

 

About hellodelsomogy

Check Also

Miután megerőszakolt egy lovat a férfi, azzal védekezett, hogy az állat rákacsintott

Szerinte ez volt a kanca beleegyezése, a bíróság azonban nem tartotta túl hitelesnek az érvelését. …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: