Otthon / 2018 / június (page 5)

Monthly Archives: június 2018

Folyékony méreg – az energiaital

Az energiaitalok – ahogy a nevükből is kiderül – azt a célt szolgálják, hogy a fogyasztója „tovább bírja” erővel, éberséggel. Ébren tartó hatása miatt a gépkocsivezetők is előszeretettel használják, de elsősorban a bulizó fiatalok és az egész éjjel tanuló egyetemisták itala. Minden energiaital erős függőséget okoz, súlyos, egészségkárosító mellékhatásokkal.   …

Tovább...

Ezüstöt rejtett a csökölyi szőlő!

Önálló albumot, és állandó kiállítást is kapnak a Rippl-Rónai Múzeum régészei által feltárt csökölyi ezüsttallérok. A régészeti lelet 15 évvel ezelőtt került elő, a becsületes megtalálók értesítették a szakembereket.   A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség néhány napja vádat emelt egy kaposvári férfi ellen, aki régészeti leleteket árult az interneten. …

Tovább...

MÉG SOHA NEM VOLT OLYAN MEGINDÍTÓAN ŐSZINTE A KDNP, MINT MA AZ ORSZÁGGYŰLÉSBEN

A kereszténydemokraták elmúlt másfél évtizedes működésének legmegrendítőbb önvallomását hozta el a költségvetési vita. A párt ugyanis világosan, minden kertelés és mellébeszélés nélkül szembenézve a tényekkel beismerte, hogy nem létezik.  Nem létező politikai entitásként pedig nem is kíván beleszólni abba, hogy a következő évben mi fog történni Magyarországon. Az erre biztosított …

Tovább...

Mészáros Lőrinc gazdagabb, mint az angol királynő

A nyugat.hu-t megihlette Mészáros Lőrinc felcsúti nagyvállakozó, tőzsdei befektető vagyona, így megnézték, hogy mit is jelent nemzetközi összehasonlításban az egykori gázszerelő 300 milliárd forintos (ez kb. 1,1 milliárd dollár) vagyona. Mészáros Lőrinc tehetősebb ember lett, mint II. Erzsébet királynő 500 millió fontos vagyonával vagy Quentin Tarantino filmrendező, aki 100 millió dollárt szedett össze. Mészáros Lőrinc Jennifer Lopezt is lekörözte, …

Tovább...

A Föld leghidegebb hőmérsékletét mérték a kelet-antarktiszi fennsíkon

 A mínusz 100 Celsius-fok közelébe is zuhanhat a hőmérséklet az antarktiszi jégtakaró fennsíkjának kicsiny völgyeiben, teknőiben – állapították meg az amerikai Nemzeti Hó-és Jégadatközpont tudósai (NSIDC) a Geophysical Research Letters tudományos folyóiratban ismertetett tanulmányukban.  Az amerikai kutatók 2013-ban az előző 32 évben a globális földfelszíni hőmérsékletről gyűjtött műholdas adatok elemzése …

Tovább...

BEDARÁLTA A GÉP A 20 ÉVES ORSÓS CINTIA KEZÉT

A Blikk közölte a 20 éves kaposvári anyukával megesett szörnyű történetet. http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/bedaralta-a-feldolgozogep-a-20-eves-cintia-kezet/vwy1nz2?utm_source=legolvasottab&utm_medium=textlink&utm_campaign=Dreamlab Ander Balázs, a Jobbik országgyűlési képviselője hétfőn szóbeli kérdést intézett az országgyűlésben az illetékes minisztérium felé. A felszólalásra a hazai munkahelyi balesetek döbbenetesen emelkedő száma késztette az ellenzéki honatyát. Jó tudni, hogy az elmúlt pár évben egyharmaddal nőtt …

Tovább...

Napi Trafi infó

02.00-04.00 Siófok, 65. sz. főút, Honvéd utca 102. 04.15-06.15 Siófok, 7. sz. főút, Wesselényi utca 79. 06.30-07.45 Kaposvár Jutai út 24. (Kaposfil) előtt 06.30-07.30 61-as főút Böhönye, Fő utca 111. szám 07.25-09.25 68-as sz. főút 35 km+200 m. 07.30-09.00 Barcs, Erkel Ferenc utca 10. 07.40-08.40 68-as főút Mesztegnyő, Vörösmarty utca …

Tovább...

A JOBBIKOS KÉPVISELŐ AZ OKTATÁSRÓL KÉRDEZETT, DE CSAK SÉRTEGETTÉK ŐT A KORMÁNYPÁRTIAK

Az Országgyűlés oktatásért is felelős bizottságának jobbikos alelnöke, Ander Balázs arra lett volna kíváncsi napirend előtti felszólalásában, hogy mi az Orbán-kormány terve arra, hogy megakadályozza a lecsúszást, ugyanis a társadalmi béke szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy mennyi képzetlen embert kell eltartania hazánknak. Azonban Rétvári Bence államtitkártól, sőt, még a levezető …

Tovább...
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close