Otthon / Friss hírek / Összeharapdálták egy kislány nemi szervét társai egy újbudai óvodában

Összeharapdálták egy kislány nemi szervét társai egy újbudai óvodában

 

Fotó: Shutterstock

Véresre harapták egy kislány arcát és nemi szervét óvodás társai egy újbudai óvoda mosdójában.  A kislány azóta lelki beteg. Korábban, ugyanebben az óvodában az egyik kisfiú a szájába vette egy társa nemi szervét, ezért akkor rendkívüli szülői értekezleten beszélték meg, hogy az egész hogyan történhetett. 

A mostani eset után az összeharapdált kislány anyja beszélt a NLCafé-nak. Elmondta, hogy nyáron – mint sok más óvodában – az újbudaiban is összevont csoportok vannak. Kislánya panaszkodott otthon, hogy társai bántják. Az anya, amikor csak tehette, inkább bevitte munkahelyére lányát. Június 7-én azonban nem tudta megoldani ezt, és bevitte az óvodába. A kislány nagyon sírt már akkor is, amikor elköszöntek egymástól.

A nőt délután felhívták az óvodából, hogy kislánya arcát megharapták, de beborogatták a sebet, és a már jobban van. Azonban mire az anya a gyerekért ment délután, már nem tudták megmondani neki, hogy pontosan mi is történt délelőtt.

Otthon derült csak ki, hogy a kislánynak nemcsak az arcát harapták össze, hanem a nemi szervét is. 

A gyerek elmondta azt is, hogy melyik két kisfiú bántotta őt. Azt is megmutatta az anyjának, hogyan csapkodták a mellét és a fenekét. A kislányt annyira megviselték a történtek, hogy azóta is pszichopedagógus foglalkozik vele. Sokat sír, még álmában is.

Az asszony látleletet vetetett a gyerekorvossal, majd feljelentést tett a rendőrségen, és beszélt az önkormányzattal is. Ott megköszönték neki, hogy értesítette őket a bántalmazásról, és azzal magyarázták az esetet, hogy kevés óvónő van, ezért nem tudták megakadályozni a bántalmazást.

Az asszony azt mondja, hogy nem a lányát bántalmazó gyerekekre haragszik elsősorban, hanem azok szüleire és az óvodára, ahol nem védték meg kislányát. Sőt, a bántalmazás óta nem tudott beszélni az óvodavezetővel. Most egy másik óvodába akarja vinni a kislányát.

forrás: origo.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: