
55-60 évesen nem csak sokkal fárasztóbb a fizikai munka, de az egyre gyakoribb betegségek, műtétek is megnehezítik. A legtöbb magyar embernek pedig nincs annyi tartaléka, hogy az utolsó néhány nehéz évet munka nélkül töltse. A cikk eredetileg az Abcúgon jelent meg.
Néhány óra alatt elfáradnak, mindenféle egészségügyi bajjal szenvednek, közel vannak a 60-hoz vagy már el is múltak, de még mindig fizikai munkát végeznek. Ők az a korosztály, amelyik most tapasztalja meg, hogy mit is jelent a nyugdíjkorhatár kitolása. A munkájukból nincs menekvés, sőt a korhatár elérése sem hozza el a Kánaánt, mert még a nyugdíj mellett is dolgozniuk kell majd, ha meg akarnak élni.
A 62 éves József vízhálózat-karbantartóként dolgozik, fizikailag és idegileg is nehezen bírja a munkát, 3-4 óra után elfárad. István 59 éves, de a kőműveskedés mellett még egy 8 hektáros szőlőföldet is művel, pedig már a traktorba is nehezen mászik fel. Zoltán postásként dolgozik 56 évesen, egész nap kinn teker az utcán, a hideg miatt sokszor megbetegszik.

FOTÓ: ABCÚG – HAJDÚ D. ANDRÁS
Egy nem rég készült OECD tanulmány szerint már a 65 éves nyugdíjkorhatár sem elegendő ahhoz, hogy az egyre elöregedő társadalmat a fiatalkorú, dolgozó nemzedék eltartsa. Magyarországon 72 éves korig kellene dolgozni. Csakhogy már a nyugdíjkorhatár 60-ról 65-re való emelése is sok, különösen azoknak, akik fizikai munkát végeznek még 60 környékén is.
„A nyugdíjkorhatár emelése nagyon rosszul érinti a nehéz fizikai munkát végzőket. Ráadásul nagyon rugalmatlan ez a korhatár, mert nem lehet lemondani a nyugdíj egy részéről sem azért cserébe, hogy hamarabb menjen valaki nyugdíjba” – magyarázza Dezse Tivadar, nyugdíjjogi szakértő.
Más országokban van arra példa, hogy a nyugdíj egy részének lemondásával hamarabb el lehet menni nyugdíjba, ez a csökkentett nyugdíj intézménye.
55-60 évesen nemcsak sokkal fárasztóbb a fizikai munka, még az egyre gyakoribb betegségek, műtétek is megnehezítik. A legtöbb magyar embernek nincs annyi tartaléka, hogy az utolsó néhány nehéz évet munka nélkül töltse. De még ha eléri is valaki a nyudíjkorhatárt, akkor sem nyugodhat meg, mert szinte biztos, hogy a nyugdíja nem lesz elég arra, hogy meg is éljen belőle, tehát 65 éves kora után is dolgozni fog. Hogy bírni fogje-e? Muszáj lesz.
Egy kis településen futunk bele egy éppen a munkának neki látó vízműves csapatba, őket kérdezzük meg, hogy van-e közöttük olyan, aki 55 éves kor fölött van. Átirányítanak minket a másik telephelyre, de előtte még elmondják, hogy ők 50-hez közel is nehezen bírják már a fizikai munkát. Az egyik 49 éves férfinak szívrohama is volt nem rég, ezért őt próbálják kímélni a többiek.
Átmegyünk a nem messze lévő vízműhöz, ahol kis szólongatás után megjelenik József (nevét kérésére megváltoztattuk), aki vízhálózat karbantartóként dolgozik 62 évesen. Amikor megkérdezzük tőle, hogy bírja a munkát, azt feleli, hogy csak nézzünk rá, miközben széttárja a kerti szerszámok miatt feltört, kisebesedett tenyereit.
József három településért felügyel, a vízműnél mindent ő tart rendben, szerel, fest, karban tart, lemászik az aknába, földet pakol, ha csőtörés van, akkor ás. De ha a három település egyikén valamilyen külső munkálat van, akkor is ott kell segédkeznie és pont úgy dolgoznia, mint a 30 éves társainak.
,,Itt ilyen nincs, hogy kímélik az idősöket. Itt vagy elmegy betegállományba, mert nem tud dolgozni, vagy ha itt van, akkor mindent kell csinálnia” – mondja.
József szintén 62 éves munkatársa most betegállományban van, koszorúér műtétje volt, ezért a férfi most két ember helyett dolgozik.
A fizikai megterhelés nem minden, József minden nap reggel 7-től délután fél 4-ig dolgozik, de valójában a munkaideje ekkor még nem ér véget, mert 16 órától 22 óráig ügyeletes. Rendszeresen jár be hétvégén és ünnepnapokon is dolgozni, de az is többször előfordult, hogy hajnali fél kettőkor kapott sms-t, hogy menjen ki a vízműhöz. Mindezt 140 ezer forintért, ami most csak azért ennyi, mert a kollégáját is helyettesíti, egyébként 120 ezer forintot kap készhez.
,,Ez egy nagyon rossz rendelet volt az állambácsitól, hogy 65 éves korig dolgozni kell, én még csak a 62. évemben vagyok, de nagyon sok ez már. Az ember 3-4 óra alatt úgy el tud fáradni, hogy szinte hihetetlen” – meséli József.
Az összes munka közül az ásás, az iszapos föld cipelése a legfárasztóbb. József szerint az pár óra alatt kivesz annyit az emberből, hogy 24 óra sem elég kipihenni.
Annak ellenére, hogy József a szakmájában dolgozik, már többször megfordult a fejében, hogy keres másik munkát, de ez ennyi idős fejjel már nem olyan egyszerű, mert a munkáltatók nem szívesen alkalmazzák őket a koruk miatt, ráadásul irodai munkára nem is igen vesznek fel olyat, aki csak a fizikai munkához ért.
Amikor József betöltötte a 60. életévét, úgy érezte, hogy még egész jól bírja, de ahogy teltek az évek, úgy lett egyre nehezebb. József világ életében fizikai munkásként dolgozott, de szerinte ezt maximum 60 éves korig lehet bírni, mert addigra az ember teljesen kimerül.
József arra a kérdésre csak nevet, hogy tudja-e mikor mehet nyugdíjba: hogyne tudná. Negyvenhét ledolgozott év áll mögötte, és mivel 1956 előtt született, ezért 64,5 évesen mehet nyugdíjba. Csakhogy a férfi egyáltalán nem biztos benne, hogy képes lesz végigdolgozni a maradék éveket, pedig dolgos ember, sosem szeretett egy helyben ülni, de ez már neki is sok.
Mégsem mondhatja azt a munkáltatójának, hogy holnaptól nem jön be dolgozni, hogy a maradék két és fél évét inkább pihenéssel tölti, mert nincs annyi tartaléka, amiből a nyugdíjig megélhetne. Van két huszonéves fia, akiknek még segíteni akar elindulni az életben, tehát miattuk muszáj lesz dolgoznia.
,,Az ember szeretné úgy nyugodtan befejezni a dolgokat, hogy ha most tényleg elmennék holnap nyugdíjba, akkor legyen annyi tartalék, amiből megélünk, de sajnos itt én nem keresek annyit” – mondja legyintve.
A szakértő gyakran találkozik olyan esetekkel, amikor már valaki nem bírja tovább a megterhelő munkát, de még több éve van a nyugdíjig. Csak az olyan fizikai munkánál jár a korkedvezmény, amelyek ártalmasak az egészségre. Ilyen tipikusan a föld alatt, meleg üzemben vagy a villamosenergia-ipatban végzett bizonyos munkakörök. Például egy 20 éve szakmában lévő férfi röntgen orvos négy évvel korábban mehet nyugdíjba. Minden más, ami nem ebbe a kategóriába esik, 65-ös korhatárral bír.