Otthon / Ország-Világ / Eladták a pesti Aranymúzeumot – titokzatos vevő a háttérben

Eladták a pesti Aranymúzeumot – titokzatos vevő a háttérben

Egyre lejjebb csúszott az ár

Korábban a múzeum alapítója elmondta, hogy 2,5 milliárd forintért építette újjá a romos palotát, amely iránt – 2014-ben – jelentős érdeklődés volt. Arab, kínai svájci és orosz üzletemberek “álltak sorba” a megvételéért. Zelnik István akkor 15 milliárd forintra tartotta az épület értékét, a benne levő kiállítási tárgyakkal együtt, de az ügylet végül nem zárult sikeresen.

A felszámolócég három éve hirdette meg az épületet, de a 2,5 milliárd forintos vételárat  akkor senki sem ajánlotta meg, sőt a csökkentett 2 milliárdos “árcédula” is túlzónak bizonyult a pazarul felújított múzeumi épületért. Végül tavaly év végén, immár pályázaton kívül, egy ismeretlen hongkongi cég 1,68 milliárdot kínált az épületért, amelyet a hitelezői választmány elfogadott. A Napi.hu értesülései szerint a 27 hitelező – élükön a legnagyobb Raiffeisen Bankkal – így sem jut teljes egészében követeléséhez, de legalább ez az összeg befolyt már.

A Fővárosi Törvényszék az elmúlt napokban hagyta jóvá a megállapodást és a közbenső mérleget, így két vitatott követelés kivételével mindenki pénzhez jutott.

A hitelezői választmányt képviselő ügyvéd (Pajor Dávid) ugyan az ügyvédi titokra való hivatkozással nem kívánta elárulni a vevő személyét, de az ingatlan tulajdoni lapján már szerepel az egykori Rausch-villa birtokosa. A többlépcsős vételi folyamatban a Dragon Master Kft. és ennek tulajdonosa a Rose Investment Ltd. vett részt. Ez utóbbi, hongkongi cég tavaly novemberben alapította budapesti vállalkozását – vélhetően a villa-múzeum megvételére.

A cég tulajdonosa vélhetően a Law család – erre utal az, hogy a cég titkára Law Ka Kui Raymong, igazgatója pedig Law Queenie Rosita. A Rose Investmentet 1 hongkongi dollár alaptőkével alapították, a magyar cég székhelye pedig a pesti belvárosban található.

Mi lesz a műtárgyakkal?

A múzeumi épület  Zelnik István a Bankár-csoporthoz tartozó Kogart Park Ingatlanhasznosító Kft.-től vette meg évekkel ezelőtt. Az Aranymúzeumot a tulajdonossá lett Magyar Indokína Társaság működtette, de három évvel ezelőtt bezárt. A múzeumi tárgyak egy részét a felszámoló szintén megpróbálta értékesíteni – kevés sikerrel. Zelnik könyvgyűjteménye  például 2,2 millió forintért nem kellett senkinek, a régiségekből, porcelán edényekből és ásványokból valamint Zsolnay kerámiákból álló “csomagra” július végéig lehet  még ajánlatot tenni.

A múzeum pincéiben még mintegy hatezer példány található Zelnik önéletrajzi művéből, amelyet eddig sikertelenül hirdettek meg több alkalommal. Nem tudni, hogy mi lett a sorsa az Aranymúzeum legértékesebb kollekciójának, az aranymaszk gyűjteménynek. A szakmai körökben sokat vitatott, és évekkel ezelőtt a Néprajzi Múzeumban is kiállított gyűjtemény sorsáról nincs hír.

forrás: napi.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: