Otthon / Nagyatádi hírek / Zenés Nyári Esték: csillagfény és jazz zene

Zenés Nyári Esték: csillagfény és jazz zene

 

Az elmúlt 25 év legkedvesebb Fourtissimo dalai csendültek fel szombat este a zenepavilonban. A jazz zenekar tagjai mindig szívesen látogatnak városunkba. Az idei Zenés Nyári Esték programsorozat első fellépői voltak.

A Prológ Nagyatád Alapítvány és a kulturális központ idén nyáron is várja a nagyatádiakat a Zenés Nyári Esték című ingyenes rendezvénysorozatára. A tavalyi sikerek után idén is újra megteltek a kihelyezett ülőhelyek már az első koncert alkalmával. A mostani sorozat első fellépője a Fourtissimo Jazz Orchestra volt, akik Négyen az élen című műsorukkal készültek a kellemes júliusi estére. A zenekar már többször fellépett Nagyatádon. Egyik legkedvesebb emlékük éppen a zenepavilonhoz kötődik.

– 10 évvel ezelőtt augusztus 19-20. környékén az átadó ünnepségen mi léptünk fel, úgyhogy nagyon örülünk, hogy ismét itt lehetünk ezen a színpadon. Illetve családi emlékek is kötnek bennünket erre a környékre. Nagyatádon is nagyon sokszor jártunk már strandolni, kirándulni. 12 éves voltam, amikor csellistaként már itt voltam a táborban, szóval gyakorlatilag az egész életünket végigkíséri ez a környék és Nagyatád. Mindig örülünk, ha visszajöhetünk, és nagyon reméljük, hogy ebből a sok pozitív élményből ma este valamit vissza tudunk adni a közönségnek – mondta az Atádhírnek Kuna Valéria, a Fourtissimo Jazz Orchestra énekese és trombitása.

“Mindig örülünk, ha visszajöhetünk, és nagyon reméljük, hogy ebből a sok pozitív élményből ma este valamit vissza tudunk adni a közönségnek!” Kuna Valéria – A képgaléria megtekintéséhez kattintson a képre!

A Fourtissimo tagjai ezúttal jazz és népzene keverékével készültek. A különleges hangzású népi dallamok nagy sikert arattak. Emellett számos világsláger is felcsendült: a Beverly Hills-i zsaru mindenki által jól ismert főcímzenéje nagy tapsot kapott, míg a Beatles legendás dalának, a Hey Judenak az előadásába még a közönség is bekapcsolódott.

A zenekar által biztosított fergeteges hangulathoz az égiek is hozzájárultak. A sötétedő égbolton a gesztenyefák levelei között fénylettek a csillagok. Idén is három koncerttel készülnek a szervezők.

A nyár folyamán még két koncertre látogathatnak ki a nagyatádiak. Legközelebb Janza Kata kedveskedik a közönségnek musical és operett válogatással július 21-én, este 9-kor. Augusztus 11-én pedig Péter Szabó Szilvia akusztikus koncertjére invitálják a szervezők az érdeklődőket – este 8 órai kezdéssel.

Nyári hangulat: pislákoló lámpások a gesztenyefák levelei között
Nyári hangulat: pislákoló lámpások a gesztenyefák levelei között – A képgaléria megtekintéséhez kattintson a képre!

Fotó: Röhrig Dániel, Vránics Ildikó

About hellodelsomogy

Check Also

Hagyományőrző falunapot rendeznek Darányban

Főzőversennyel és harcászati baranta bemutatóval is várnak minden érdeklődőt a július 28-ai, darányi falunapra. A …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: