Otthon / Dél-somogyi hírek / Festői környezet, kiváló koncertek: megnyitott a F.A.L.U.

Festői környezet, kiváló koncertek: megnyitott a F.A.L.U.

Patkoló udvar, kézműves vásárforgatag, színházi, irodalmi előadások és koncertek. Szerdán megnyitotta kapuit a F.A.L.U. összművészeti fesztivál Szilvásszentmártonban. A csaknem kétszáz lelkes faluban minden házban nyitott kapukkal várják a látogatókat

– Jó magyarnak lenni – idézte fel a Kormorán dalának refrénjét Lengyel Gábor. Szilvásszentmárton polgármestere hozzátette: falujuk két éves álma vált valóra a FALU fesztivállal.
– Szeretnénk megmutatni milyen vendégszeretőek vagyunk és hagyományt teremteni, hogy minden nyáron településünkön és a környező falvakban mutassuk be a Zselic kincseit és erősítjük magyarságunkat – mondta Lengyel Gábor.

Sándor József, Felsőboldogfalva polgármestere köszöntőjében elmondta: 760 kilométert utaztak testvértelepülésükre, hogy együtt ünnepeljenek, örülhessenek az itt élőkkel. Ajándékkal is készültek az erdélyiek, egy fából faragott Nagy-Magyarország térképet hoztak.

Az első napon reggeltől már folyamatosan érkeztek a látogatók. Volt aki Budakesziről jött családjával és barátaival. Azt mondta: minden évben kinéznek egy fesztivált, ahová több napra elutaznak. – A sok jó név is dominált a választásban és anyagi téren is kedvezőek a jegyárak, négy napot töltünk itt, a faluban béreltünk szállást is – mondta el.

Izzott a vas a Kovács udvarban. Gémesi Tamás a tűzszerszámokat gyártotta a forró parázsban, majd a patkók következtek. Szabó Tamás pedig bádogból készített kaktuszt. A Szín-Folt Galéria és a Zselickislaki alkotótábor művészeinek munkájából nyílt tárlatokat is megtekinthetik az érdeklődők. Esténként pedig táncház és folkkocsma várja a táncos lábúakat.

FALU, ahol lehetetlen unatkozni

A látogatóknak Erdélyi udvarban kínálják kézművesek, termelők portékáit, a Táltos udvarban pedig a magyar mágikus népi hitvilággal és hagyományokkal, boszorkánysággal ismerkedhetnek az érdeklődők. A magyarság kultúrájának sokszínűségét bemutató négynapos eseményen fellép a Kormorán, a Leander Kills, Ferenczi György és a Rackajam a Budapest Bár, Péter Szabó Szilvia

forrás:Sonline.hu

About hellodelsomogy

Check Also

Hagyományőrző falunapot rendeznek Darányban

Főzőversennyel és harcászati baranta bemutatóval is várnak minden érdeklődőt a július 28-ai, darányi falunapra. A …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: