Otthon / Ország-Világ / VIGYÁZÓ SZEMETEK ZÁGRÁBRA VESSÉTEK: A JOBBIK A MAGYAR DEVIZAHITELESEK ÜGYÉBEN IS MEGOLDÁST KÖVETEL

VIGYÁZÓ SZEMETEK ZÁGRÁBRA VESSÉTEK: A JOBBIK A MAGYAR DEVIZAHITELESEK ÜGYÉBEN IS MEGOLDÁST KÖVETEL

Az ellenzéki párt példaértékűnek tartja a horvát legfelsőbb bíróság ítéletét, amely kimondta a devizahitelek semmisségét, és amelynek nyomán 120 ezer károsult fejenként több millió forint kártérsítést kaphat.

“Szomszédunk bizonyította, hogy a horvátok védelme nem csak a futballban kiváló, hanem kiváló hatékonysággal védik állampolgáraikat a pénzéhes bankokkal szemben is” – írja pénteki közleményében Z. Kárpád Dániel.

Mindeközben hazánkban a devizahitelezésben korábban érintett pénzintézetek az utóbbi időszakban is több százmilliárdos rekordnyereséget könyveltek el – mutat rá a Jobbik alelnöke.

A tegnapi horvát ítélet szerint a bankok tisztességtelenül alkalmazták az árfolyamzáradékot, és egyoldalúan megváltoztatták a kamatokat, amelynek következtében a hitelfelvevők törlesztőrészlete a duplájára nőtt a kiindulásinak.

Ennek nyomán a kölcsönszerződéseket

érvénytelennek nyilvánították, a pénzintézeteknek pedig  több mint 10 milliárd kunát (437 milliárd forintot) kell megtéríteniük ügyfeleiknek.  

forrás: alfahir.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Holtan találtak egy öttagú családra Németországban

Két felnőttet és három gyermeket talált holtan a német rendőrség egy családi házban egy Berlintől …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: