Otthon / Ország-Világ / Komáromban forgatja Schwarzenegger az új Terminátort

Komáromban forgatja Schwarzenegger az új Terminátort

A volt Nokia-gyárban rendezkedett be az új Terminátor-film stábja. A filmben Schwarzi mellett a Sarah Connort alakító Linda Hamilton is visszatér.

Az már korábban kiderült, hogy Magyarországon is forgatják majd a Terminátort, most pedig úgy fest, Jennifer Lawrence után újabb világsztár érkezik Komárom-Esztergom megyébe is, méghozzá Arnold Schwarzenegger.

Korábban arról szóltak a hírek, hogy a Terminátor hatodik részét a fővárosban forgatják majd, azonban a legfrissebb hírek szerint a stáb Komáromban, a volt Nokia-gyárban rendezkedett be, és itt kezdenek dolgozni a napokban, jövő héten pedig az amerikai filmsztár is csatlakozik hozzájuk, írja az nlcafe.hu.

Az új Terminátor-film a Terminátor 2 – Az ítélet napja folytatása lesz, így szerepel majd benne Linda Hamilton is, aki Sarah Connort alakította.

Így rendezkedett be a stáb Komáromban (Fotó: Nagy Tamás/24 Óra)

2017-ben a Komárom melletti Almásfüzitőn forgatott Jennifer Lawrence: a Vörös veréb néhány jelenetét vették fel az egykori timföldgyárban, de ugyanitt, és nagyjából egy időben forgattak az új Robin Hoodhoz is, amelyben többek között Jamie Foxx is szerepel. 2011-ben a komáromi Monostori-erődben vették fel az Asterix és Obelixmókás rögbimérkőzését. Angelina Jolie 2010-ben forgatta Esztergomban a balkáni háborúban játszódó filmjét, míg Tatabányán az Eragont forgatták, többek között Jeremy Irons-szal.

 

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

A legújabb szexrobot olyat tud, amire senki nem számított

Napjaink technológiai fejlődése nemcsak az autógyártásra, az űrkutatásra és a mesterséges intelligenciák fejlesztésére van jelentős …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: