Otthon / Ország-Világ / RÉSZLETES CÁFOLAT ÉRKEZETT AZ ÁLLAMI EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓ KÖZPONTTÓL

RÉSZLETES CÁFOLAT ÉRKEZETT AZ ÁLLAMI EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓ KÖZPONTTÓL

A kép csak illusztráció

Tegnap a Népszava nyomán beszámoltunk róla: 40 kórházat is fenyeget a bezárás veszélye a szigorú szabályozás és az eladósodás miatt.

Mint írtuk, megszűnt a kórházak mentessége a szigorú gazdálkodási szabályok alól. Korábban ez a lazítás tette lehetővé az intézményeknek azt, hogy akkor is fizessenek bért és el tudják látni a betegeket, ha az egészségpénztártól kapott ellátmány arra már nem nyújtana fedezetet.

A kórházak elvben már legalább négy éve nem költhetnének többet, mint amennyire az éves keretükből telik. Ezt a szabályt azonban eddig éppen a betegellátás érdekében nem érvényesítették az egészségügyben, azaz befogadták számláikat akkor is, ha azok a havi költhető keretük fölötti összeg volt. Most az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nyomatékosan jelezte a kincstárnak: a türelmi időnek vége.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ most közleményben reagált a sajtóhírekre, melyben részletesen elmagyarázzák, miért nem fenyegeti veszély a milliárdos adósságban úszó intézményeket:

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központhatározottan cáfolja a mai kórházbezárásokról szóló álhíreket. Megkérjük a sajtó képviselőit, hogy az ilyen alaptalan álhírek gyártásával és kritikátlan átvételével ne próbálják meg megtéveszteni a közvéleményt.

forrás: alfahir.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: