Otthon / Ország-Világ / Speciális igényű diákkal szexelt a házas tanárnő

Speciális igényű diákkal szexelt a házas tanárnő

Legalább huszonöt alkalommal feküdt le egy speciális igényű, 17 éves fiúval Rene Elena Carter, a montanai Helenában. A légyottok többségére a tanteremben került sor – írja a Daily Mail.

Az ügy részletei pénteken kerültek napvilágra, amikor Kathy Seeley, körzeti bíró elrendelte a per iratainak nyilvánosságra hozását. Cartert hosszas nyomozást követően, idén januárban vádolták meg kiskorú ellen elkövetett szexuális visszaéléssel.

A tanárnőt az iskola igazgatója jelentette fel, még 2015-ben, amikor rajtakapta a nőt és az akkor 17 éves diákot egy meglehetősen intim helyzetben az iskola épületében. Bár kölcsönös beleegyezésen alapuló szexuális viszony korhatára Montanában 16 év, mentális állapota miatt a fiú jogilag cselekvőképtelennek, vagyis kiskorúnak számított.

Amikor a nyomozók kielemezték a biztonsági kamerák felvételeit, semmi törvénybe ütközőt sem találtak rajtuk. Mivel a fiú tagadta, hogy viszonya lenne a tanárával, az ügyet bizonyítékok hiányában felfüggesztették.

Két évvel később azonban, a fiú egyik rokona megkereste a nyomozókat, és elmondta, biztos benne, hogy a tanárnő és a diákja törvénytelen viszonyt folytatnak, mert a srác olyan dolgokat tud a férjes asszonyról, amit másképpen nem tudhatna. Végül a fiú is vallomást tett. Elmondta, Carterrel azt tervezték, hogy amint betölti a 18-at, közös életet kezdenek, de aztán ez nem történt meg.

Carter férje kiállt a bíróságon a felesége mellett. Azt mondta, a srác erőszakos piócaként tapadt a feleségére, a folyamatos zaklatás miatt a nőnek pszichiáterhez kellett járnia. A tanárnő ártatlannak vallotta magát, a bírósági tárgyalás még folyamatban van. Ítélet majd decemberben várható, ha bűnösnek találják, a tanárnő két évet kaphat.

forrás: 24.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Holtan találtak egy öttagú családra Németországban

Két felnőttet és három gyermeket talált holtan a német rendőrség egy családi házban egy Berlintől …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: