Otthon / Ország-Világ / A trójainál háromszor nagyobb ókori várat találtak Erdélyben

A trójainál háromszor nagyobb ókori várat találtak Erdélyben

A trójainál négyszer nagyobb alapterületű vár maradványaira bukkantak Arad megyében, a szakemberek Kelet-Európa egyik legfontosabb régészeti felfedezéséről beszélnek – írja a Főtér.ro.

A román-német régészcsoport Újszentanna mellett találta meg a vár alapjait. A környék feltárását már 2009-ben elkezdték, a munkálatokat Rüdiger Krause, a frankfurti Goethe Egyetem kutatója vezeti.

A várat 3400 évvel ezelőtt, a bronzkorban építhették. Az alapterülete 90 hektár – összehasonlításképp: a trójai váré mindössze 29 hektár.

Míg a trójai erődítmény kizárólag kőből épült, az újonnan felfedezett óriási erődítmény vélhetően fából és agyagból készült, ami fejlettebb civilizációra utal

– idézi a lap Krause szavait.

Frissítés:

Priskin Anna régész-muzeológus a cikk megjelenése után jelezte, hogy 2011 óta Magyarországon is folyik egy jóval nagyobb, hasonló korú (késő bronzkori) vár kutatása:

Az említett földvár, mely korban és szerkezetben nagyon hasonlít az újszentannaihoz, Csanádpalota határában található, hivatalos megnevezése Csanádpalota-Földvár, és Kr.e. 1300-1100 között lehetett használatban. Az erődítés négyszer nagyobb, mint az újszentannai.

forrás: index.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Ezentúl nehéz lesz hazudni a farokméretünkről

Tegnap este az Apple elérhetővé tette az ősszel érkező iOS 12 publikus bétáját, amit mostantól …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: