Tíz év alatt csaknem tízszeresére nőtt a sarkvidéki futótüzek száma Oroszországban, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) két műholdja mintegy 10 ezer “forró pontot” mutatott ki az orosz sarkvidéken ebben az évben augusztus elejéig – írta a The Daily Telegraph című újság. A brit napilap a birtokába került adatok alapján arról …
Tovább...Daily Archives: 2018-08-13
Saját gyerekeit hagyta cserben
Vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség az ellen a 39 éves férfi ellen, aki idén márciusban saját gyerekeit hagyta cserben egy közúti baleset után. A vád szerint a férfi “helytelen sebességválasztása” miatt kisodródott autójával egy kanyarban, és egy kerítést átszakítva a templomkertbe hajtott, végül egy szobornak ütközött Enesén. …
Tovább...Találtak egy droglabort Kőbánya mélyén, benne nyolcvanmillió forintnyi kokainnal
Nyolcvanmillió forint értékű kokainra bukkantak a nyomozók egy kőbányai droglaborban – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata. A labort működtető 55 éves Budapesti férfit kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják, őrizetbe vették, és javasolták a letartóztatását. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított több hónapja terjesztette a fővárosban a drogot, amelyet egy X. kerületi …
Tovább...Elfogtak a rendőrök egy irakit, aki éppen KI akart mászni a kerítésen Magyarországról
Múlt hét pénteken késő este egy 22 éves iraki férfi akart kimászni az ideiglenes biztonsági határzáron, vagyis a határkerítésen, hogy így hagyja el Magyarországot Szerbia felé. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei azonban elkapták. Később kiderült, hogy a francia hatóság emberölés miatt nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene. Az iraki férfi egy …
Tovább...Első ízben telepítettek kősüllőt a Balatonba
A Balatoni Halgazdálkodási Zrt. munkatársai 3200 darab egynyaras példányt helyeztek ki Tihanyban a MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kikötőjében a helyi horgászok és nézelődők közreműködésével. A négy évet átívelő kutatási, innovációs és fejlesztési munka elemei a horgászok által preferált célfajok állományainak megerősítését célozza és magában foglalja a kősüllő és balin intenzív …
Tovább...Halálos gázolás Somogyban
Gyalogost gázolt halálra ma reggel Balatonkeresztúr térségében az M7-es autópályán egy személygépkocsi. Emiatt teljes útlezárás van érvényben, a Balatonszentgyörgyi és a fenyvesi lehajtóknál lehet elkerülni a szakaszt. Teljes pályás útlezárás van érvényben az M7-es autópályán, a Budapest felé vezető oldalon Balatonkeresztúr térségében. A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. augusztus 13-án …
Tovább...Kigyulladt egy családi ház melléképülete vasárnap délután Barcson a Semmelweis utcában, közölte ma a megyei katasztrófavédelem. Fotókkal!
A barcsi hivatásos tűzoltók kiérkezésekor a melléképület családi háztól távolabbi része teljes terjedelmében égett. A tűzoltók három vízsugárral rövid idő alatt megfékezték a lángokat. A tűzben károsodtak az épületben tárolt szerszámok, valamint fa- és szigetelőanyagok. Az eset során nem sérült meg senki.
Tovább...Fának csapódott az autó, több sérült
Négy óra előtt érkezett a hír a katasztrófavédelemtől: egy személyautó eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról és fának csapódott. A helyszínről négy sérültet szállítottak kórházba a mentők. A balesetben több ember megsérült, közölte a hatóság. Arról egyelőre nincs információnk, mi okozta, hogy a gépkocsi letért az úttestről. A baleset …
Tovább...Több száz almatermelő tüntet az alacsony felvásárlási árak miatt
Ezekben a percekben is tiltakoznak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei almatermelők a léüzemek felvásárlási ára ellen. A mai napon kezdte volna meg próbaüzemét az anarcsi léüzem, ha lett volna beszállítója nettó 13 forintos áron. Próbaüzem helyett azonban tüntetéssel indít a cég, aminek parkolójában gyűltek össze a felháborodott gazdák. A haromhatar.hu információi szerint …
Tovább...Négyszáznál is több áldozata van az indonéziai földrengésnek
Meghaladta a négyszázat az indonéziai földrengés halálos áldozatainak száma, és a kormány több száz millió dollárra becsüli a keletkezett anyagi károkat – közölték hétfőn a hatóságok. Az indonéziai katasztrófavédelmi hivatal adatai szerint 436 ember vesztette életét az augusztus 5-én Lombok szigetén bekövetkezett földrengésben, és legalább 1350-en megsérültek. Az emberek többsége …
Tovább...