Otthon / Ország-Világ / Vizet ivott a buszon egy 5 éves kislány, ezért a sofőr nem indult el, és még a rendőröket is kihívta

Vizet ivott a buszon egy 5 éves kislány, ezért a sofőr nem indult el, és még a rendőröket is kihívta

Nagy balhé lett egy korty vízből egy miskolci buszjáraton.

Húsz percig állt egy busz vasárnap Miskolcon, mert a buszsofőr nem volt hajlandó elindulni, miután látta, hogy egy kislány PET-palackból vizet ivott. Leállította a motort, és rendőröket hívott, miután az 5 éves gyerek családja felháborodott a sofőr viselkedésén.

Az eset az Auchan-Avasi kilátó 18:10-kor induló járatán történt. Az egyik utas levideózta a jelenetet és feltöltötte a Facebookra. Elmondása szerint

a sofőr nagy balhét csinált, amit senki sem értett, hiszen ahogy az egyik utas is rámutatott, a buszon egy kép is jelzi, hogy PET palackból lehet inni.

A kislány szülei először még normális hangnemben kérték számon a buszvezetőt, de amikor az kihívta a rendőröket, már felemelték a hangjukat. A busz végül csak azután indult el, hogy az egyenruhások megjelentek, a család pedig leszállt – írja az Index.

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: