Otthon / Friss hírek / Kreml-közeli emberek és bűnözők is kaptak Rogánék kötvényéből
Kép forrása:alfahir.hu

Kreml-közeli emberek és bűnözők is kaptak Rogánék kötvényéből

A Direkt36, a 444 és a Novaja Gazeta oknyomzó cikke szerint orosz politikusok és állami cégvezetők is kaptak magyar papírokat a kötvényprogramon keresztül.

A történet maga az év elején robbant, amikor a 444-hez és a Direkt36-hoz januárban elkerült egy névtelen levél, ami a feladója szerint a magyar letelepedési kötvényprogramban szereplő egyes külföldi állampolgárok neveit tartalmazza. S míg az Orbán Viktor vezette kormány hermetikusan megpróbálta lezárni a határokat a migránsok előtt, és szinte minden csatornáján azt hirdette, nem engedik, hogy Magyarország bevándorlóországgá váljon, valamint számukra kizárólag a magyarok biztonsága számít, azért azoknak, akiknek volt pénze a Rogán Antal és köreihez köthető letelepedési kötvényre – 250–300 ezer euróért juthattak magyar letelepedési engedélyhez EU-n kívüli állampolgárok, és a befizetett pénz nagy részét pedig 5 év után visszakapják –, simán átléphették a határt.

A magyar hatóságok – talán nem véletlenül – mindent elkövettek annak érdekében, hogy titokba maradjon, kik szereztek pénzért tartózkodási és letelepedési dokumentumokat. A Direkt36, a 444 és a Novaja Gazeta nevű orosz lap közös nyomozása kiderítette, hogy noha a befektetők többsége kínai volt, ukrán maffiózók, a szír diktátor, Aszad befolyásos embere, illetve orosz politikusok és állami cégvezetők is kaptak magyar papírokat a kötvényprogramon keresztül. Sőt, nemrég kiderült, hogy az orosz külföldi hírszerzés, az SZVR vezetőjének egy közvetlen hozzátartozója és egy szervezett bűnözéssel összefüggésbe hozott orosz üzletember is a magyar Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) ügyfele volt, bár azt még homály fedi, milyen minőségben.

Az oknyomozás alapján kiderült, hogy az elmúlt években magyar letelepedési kötvényt vásárolt több olyan személy is, akik komoly biztonsági kockázatot jelenthetnek Magyarország és az Európai Unió számára. Az egyik letelepedési engedélyhez jutott férfi a hatóságok gyanúja szerint olyan nemzetközi bűnszervezet szír tagja, Salmo Bazkka, aki fegyver-, kábítószer és embercsempészetből származó pénzek tisztára mosásával foglalkozik. De szintén magyar papírokat kapott a háborús bűntetteket elkövető szíriai rezsim egyik kulcsfigurája is – Bassár el-Aszad készpénzes embere, Atiya Khoury –, aki az amerikai kormány szerint Oroszországból és Libanonból mozgat pénzeket a szír diktatúra számára. Arról egyelőre nincs információ, hogy a fent nevezett két szír férfi, illetve családjuk a kötvényprogram 2013-as indulása után pontosan mikor jutottak a magyar papírokhoz. Azt viszont a 444 és a Direkt36 kiderítette, hogy Khoury mindössze tíz nap alatt szerzett magyar tartózkodási engedélyt, és négy munkanap elegendő volt neki, hogy a magyar papírok megszerzéséhez átmenjen a nemzetbiztonsági ellenőrzésen.

És most itt vannak az oroszok. Például a moszkvai törvényhozás alsóházának, a Dumának az egyik tagja, Vlagyimir Blockij közölte, hogy ő és családtagjai is a kötvényprogramon keresztül szereztek magyar papírokat. Mellette több orosz állami cégvezető is elismerte, hogy magyar tartózkodásra jogosító dokumentumokat szerzett, volt olyan is, aki a kötvényprogramos vásárlásról is beszélt. De az igazi nagy hal közöttük az orosz külföldi hírszerzés (SZVR) főnökének, Szergej Nariskinnek több közeli családtagja, köztük a fia is, akiről a Bevándorlási Hivatal is elismerte, hogy Szergej Nariskin fia ügyfelük volt, de azt nem árulták el, hogy ez pontosabban mit jelent.

A krími válságot követően egyébként Nariskin felkerült az EU szankciós listájára, amiért nyilvánosan támogatta az orosz erők Ukrajnába telepítését, az európai vagyonát befagyasztották, és utazási tilalmat rendeltek el ellene. Szintén ott a neve azon a letelepedési kötvényt vásárló egyének listáján annak a Dimitrij Boriszovics Pavlovnak is, aki a Kremllel szoros kapcsolatot ápoló, sokat jótékonykodó és az Orosz ortodox egyház környékén is aktív üzletember, és több orosz újság is összefüggésbe hozta a moszkvai maffia egyik csoportjával. Az orosz parlament egy korábbi képviselője, Iliaz Muszlimov szintén megerősítette, hogy kapott magyar tartózkodásra jogosító engedélyt.

Ugyanakkor olyan gazdasági vezetők is rajta vannak a 444 és a Direkt36 számára átadott listán, mint például Jevgenyij Evsztratov, az új magyar atomerőművet építő orosz vállalat, a Roszatom egyik korábbi vezetője, az orosz gázipari óriáscég, a Gazprom egyik leányvállalatának, a Gazprom Nyeftnek a vezérigazgató-helyettese, Alekszej Jankevics, vagy az Aeroflot orosz állami légitársaság fapados leánycégének vezetője, Andrej Kalmikov. Utóbbi elismerte, mindössze három hónapba telt a magyar papírok beszerzése. Az oknyomozás során elért orosz személyek egyébként azt hangsúlyozták, a papírokat akkor kapták meg, amikor nem viseltek politikai tisztséget, illetve lemondtak róluk képviselővé választásukkor.

A Fidesz szerint orosz kémeket Gyurcsány engedett be

A cikk megjelenését követően több ellenzéki párt is reagált annak tartalmára. Az LMP képviselői például haladéktalanul megtárgyalnák a letelepedési kötvénnyel kapcsolatos híreket az Országgyűlés Nemzetbiztonsági, valamint a Honvédelmi és Rendészeti Bizottságaiban, ezért azok összehívását kezdeményezik. Képviselőik, Szél Bernadett és Demeter Márta az érintett bizottságokban hallgatnák meg a nemzetbiztonsági szolgálatok, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, valamint a kormány képviselőit az újabb „kötvénybotrányról”.

A Demokratikus Koalíció az Európai Bizottsághoz fordul, mert a párt szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hogy a „magyar kormány terroristákat, bűnözőket és kémeket engedett be az országba és az Európai Unió területére”.

Kitiltaná a letelepedési kötvénnyel érkezett külföldieket az országból a Párbeszéd – így reagált a párt szóvivője a 444-en megjelent cikkre.

Az utóbbi napok több sajtóhíre is arra mutat, hogy a Fidesz nem képes megvédeni az országot – vélekedett hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Mirkóczki Ádám jobbikos országgyűlési képviselő, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke. Hozzátette, ha már a Fidesz azt hirdeti, hogy megvédi az országot, talán nem kellene letagadni a titokban befogadott, menekült- és oltalmazott státusszal rendelkező embereket. Az ellenzéki politikus úgy véli, újabb bizonyíték mutatja, hogy a kormány pénzért bárkit beenged az országba, hiszen egy most megjelent oknyomozó írás alapján olyan állampolgárok is kaptak valamilyen státuszt, akik  „finoman fogalmazva is nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek Magyarország számára”, akár titkosszolgálati, akár alvilági kapcsolatok miatt. Mint mondta, több párt is kezdeményezte már a nemzetbiztonsági bizottság összehívását, amit megpróbál jövő hétfőre megtenni; már egyeztet a Fidesszel, hogy ebben az időpontban ülésezhessen a testület.

Az ellenzéki reakciókra a Fidesz-frakció is kiadott egy közleményt. Az MTI által idézett válaszukban közölték: „Orosz kémeket Gyurcsány engedett be”. A Fidesz-frakció szerint „ez az egész csak ürügy”, egyúttal azt is hozzátették, hogy „azok beszélnek oroszokról, meg nemzetbiztonsági kockázatról, akik orosz kémeket engedtek be Magyarországra. Amikor Gyurcsány Ferenc volt kormányon, az orosz és magyar titkosszolgálat együttműködött”.

forrás: MagyarHang

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: