Csak azok jutnak előnyhöz, akik már benne vannak az eszközkezelő programjában, akik viszont eddig nem jutottak be, már nem kaphatnak segítséget. 300-400 ezer ember veszítheti el otthonát a ki nem fizetett hitelük miatt, mert nem támogatja tovább őket a megszűnő Nemzeti Eszközkezelő sem – írja a HVG. A nemzeti vagyon kezeléséért …
Tovább...Monthly Archives: november 2018
Legalizálják a marihuánát Luxemburgban
A Luxemburg Times cikke szerint a kormánykoalíció a marihuána rekreációs, azaz szabadidős használatának legalizálásáról döntött. Ezt a három kormánypárt, a szocialisták, a Demokrata Párt és a zöldek közös sajtótájékoztatón jelentették be. A marihuána így a jövőben kereskedelmi forgalomba kerülhet az országba, ezt az ország miniszterelnök-helyettese, Etienne Schneider erősítette meg a lapnak. Csak …
Tovább...Füstöl az ATV székháza
Olvasónk küldött fényképet arról, hogy sűrű füst látható az ATV kőbányai épülete felett. A helyszínen tűzoltók intézkednek, a hvg.hu helyszíni tudósítója szerint kiküldték az embereket is az épületből, és legalább egy műsor felvételét is megszakították. Fotó: Kalo Jávor Az épület egy részén épp bővítési munkák zajlanak, a helyszíni beszámolók alapján ott keletkezhetett …
Tovább...Kétmilliárd forinttal támogatja a kormány két mexikói templom felújítását
Több mint kétmilliárd forinttal támogatja a magyar kormány két mexikói templom felújítását. Az 1632/2018 (XI. 29.) kormányhatározat szerint a kormány 2019-ben 885554868 forinttal, 2020-ban 1145368657 forinttal támogatja a – Google Street View-val bejárható – tepoztlani kolostortemplom, illetve a mexikóvárosi Juaerez negyedben levő Jézus Szíve Templom felújítását. Határozatában a kormány felkérte a külügyminisztert, …
Tovább...Kihal a kajszi: kutatás a termesztőkkel együtt
Hazánk egyik legértékesebb gyümölcsét, a kajszit az utóbbi években súlyosan veszélyezteti a fapusztulás. Olyannyira, hogy immár kérdésessé teszi az ültetvények gazdaságos fenntartását. Ennek a régóta kutatott, de mindeddig megoldatlan problémának a feltárására és megoldására több konzorciumi kutatást indított a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutatóintézete, és folytatódik …
Tovább...Lassan fellélegezhetnek a lótulajdonosok
A nyár és az ősz folyamán – Magyarország mellett – az Európai Unió több tagállama is jelentette a lovak Nyugat-nílusi lázzal történő megfertőződését. 2018-ban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma hazánkban is kimutatta a fertőzést, amely ez idáig 91 állattartó telepet érintett. A lázzal, illetve agy- és gerincvelő-gyulladás okozta idegrendszeri …
Tovább...Főjegyzői hajlék a Zselic völgyében: falusi turizmus, vagy vagyongyarapítás fideszes módra?
Nemrég állt bíróság elé Mondok József, Izsák egykori polgármestere, aki a vád szerint 35 milliónyi fejlesztési támogatást használt fel saját céljaira. De rajta kívül több fideszes vagy pártközeli potentát falusivendéglátás-projektjénél merült fel a gyanú, hogy valójában saját maguknak építettek nyaralót. Somogy megye főjegyzője a Zselicben vágott bele a falusi vendéglátásba, …
Tovább...Kormánytagok is részt vettek a bolgár útlevélbizniszben
Külföldiek ezrei vásárolhattak illegálisan európai uniós vízummentességet biztosító bolgár állampolgárságot, a csalásban pedig a szófiai kormány több tagja is részt vett, írja az MTI az Euractivra hivatkozva. Többek között Kraszimir Karakacsanov kormányfőhelyettes, Ekaterina Zaharieva külügyminiszter és Andrej Kovacsev európai parlamenti képviselő is érintett. AZ ÜGYFELEK NAGY RÉSZE MACEDÓN POLGÁR VOLT, UTÁNUK FEJENKÉNT …
Tovább...UKRAJNA MEGTILTOTTA, HOGY OROSZ ÁLLAMPOLGÁRSÁGÚ FÉRFIAK LÉPJENEK AZ ORSZÁGBA
Minden 16 és 60 év közötti orosz állampolgárságú férfinak megtiltotta Ukrajna, hogy belépjen az országba – írja a Reuters. A korlátozást az ukrán határőrség vezetője jelentette be. Az intézkedés valószínűleg összefüggésben van azzal, hogy Petro Porosenko az orosz haderő szárazföldi támadásától tart. A Kijev által nyilvánosságra hozott hangfelvételek szerint biztos, hogy …
Tovább...VÁDAT EMELTEK A KISLÁNYOKAT MOLESZTÁLÓ PEDOFIL ELLEN
Az ügyészség kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat egy Pest megyei férfival szemben. A vádlott a szomszédságában lakó és olykor nála időző kislányokat simogatta, benyúlt a fehérneműjükbe is. A bűnügy vádlottja, egy idősebb férfi egyedül élt a házában. Szomszédjában többgyermekes családok laktak. A szülők ismerték a férfit, …
Tovább...