Otthon / Friss hírek / Alázzák és ütik a hajléktalanokat Csepelen

Alázzák és ütik a hajléktalanokat Csepelen

 

Az a cél, hogy féljenek – mondják a biztonsági szolgálat emberei, akik a csepeli önkormányzat megbízására hivatkozva vegzálják az otthontalanokat. Kijártunk a placcra, megnéztük, hogy mi folyik ott.

Ferences szerzetes akartam lenni, úgy voltam vele, hogy odaáldozom az egész életemet. Lehet, hogy nem látszik rajtam, de hiszek a szeretetben és a szolidaritásban. Régen ugyanúgy gondolkoztam a hajléktalanokról, mint te, vagy a liberálisok. Hogy jaj, szegények, hát így jártak, segítsünk nekik. Most? Ledarálnám mindet.

Zoltán annak a háromfős kommandónak a vezetője, melynek tagjai a csepeli önkormányzat megbízásából utcalakókat vegzálnak, így igyekeznek eltüntetni őket a kerület belsejéből.

A Karácsony Sándor utcai HÉV-megállóból nyílik a szép, széles sétálóutca, padokkal, boltokkal, gíroszossal, óvodával és iskolával, és tart egészen a tízemeletes panelek közé szorult templomig. Többnyire nagy itt a forgalom. Elvétve akad néhány hajléktalan, vagy annak látszó ember (vagyis aki nagy szatyorral, sokáig üldögél egy helyben). Zoltán brigádja kétségtelenül eredményesen tevékenykedik, a pólóikon látható felirat – Biztonsági Szolgálat – szavatolja a hivatalos megjelenést. Hatósági jogosítványuk nincs, egy cég alkalmazottai.

A vegzálás szóval nem mi írjuk le a munkájukat, hanem ők maguk.

– Vegzálni kell őket, ez a feladat, ez lett kiosztva, ennyit tehetünk. Hát itt vagyunk folyton, és az emberek örülnek is nekünk – mondja a csapat egyik tagja.

Mármint a hajléktalanok örülnek?

– Nem, hanem az emberek – veszi vissza Zoltán a szót.

A hajléktalanok nem emberek?

– Ezek? Zombik. Az ember nálam tudod, hol kezdődik? Hogy ki tudja magát vakarni a saját szarából. Én is voltam nagyon mélyen, lehet, hogy nem látszik rajtam. De megráztam magam, és talpra álltam. Ezek maguk alá csinálnak.

Az egyiknek itt üszkösödött a lába, lepték a legyek, büdös volt, mint a veszedelem, elhányta magát, aki csak ránézett. Ezt nézzék a gyerekek? Meg a másik, az itt lógatta a faszát; na, mondom, akkor ebből elég volt.

Hogyan vegzálják őket?

– Várjál, ez egy ilyen kiforgatós, liberális cikk lesz?

Nem lesz sem kiforgatós, sem liberális, csak leírjuk, amit az emberek mondanak.

– Hát figyelj, én odamegyek a csöveshez, körbeálljuk szépen és megkérjük, hogy távozzon innen. Kicsit morognak, de odébbállnak.

Fotó: Marjai János/24.hu
Fotó: Marjai János/24.hu

– Hozzám is odajöttek a múltkor – mondja Eszter. A tiszta ruhájú és beszédű nő virágágyás szélén üldögél a párjával, Lászlóval, valamint egy kerekes bőrönddel. – Hogy menjek el innen. Kérdeztem, hogy miért, nem csináltam semmi rosszat. Azt mondta a nagy darab, idősebb férfi, a vezetőjük, hogy már órák óta itt üldögélek, szóval távozzak. Én meg azt feleltem, hogy felnőtt ember vagyok, el tudom dönteni, hogy hol üldögéljek. Erre közel hajolt, bele az arcomba, és azt mondta, ne szemtelenkedjek vele, és takarodjak innen. Elmentem, de megalázó egy érzés volt.

Leveszi a szemüvegét, cigarettára gyújt, kisöpör egy hajtincset a szeméből, könnycsepp pottyan a betonra, pattog a parázs.

– A Zolit arcba rúgták a múltkor – közli László.

– Mondjuk, azt látni azért nem láttad – szögezi le Eszter, és elővesz egy zsebkendőt.

– De az arcát láttam, és az tényleg szét volt rúgva. Rengeteg tanú van. Úgy kellett összevarrni. És mondta, hogy az öreg volt. Az valami őrnagy állítólag, a másik kettő csak a segédje. Jó, a Zoli valamit beszólt neki vagy nem fogadott szót, biztos vagyok benne. De akkor is.

Először észrevétlenül próbáljuk követni a csepeli kommandót, hajléktalanoktól tudakozódunk felőlük. A biztonságiak sötétszürke, elegáns Mercedesbe pakolnak a Meki parkolójában, aztán bevonulnak harapni valamit. Egy asszony szedegeti össze a terasz asztalairól az ételmaradékokat, szatyorba rakja, aztán eloson.

Szakállas, apró férfi üldögél az egyik asztalnál.

– Addig vagyok itt, amíg el nem zavarnak – mutat az étterembe, ahol az ablaküveg mögött az egyik biztonságis a szendvicsét lóbálva magyaráz a többieknek.

Mindig elzavarják?

– Mikor milyen hangulatban vannak. Van, hogy csak elmennek mellettem. Néha csak úgy odajönnek beszólogatni. Aztán egyszer csak azt mondják, hogy elég volt, hordd el magad.

Miért jön mégis vissza?

Megvonja a vállát: – Nem vagyok én hajléktalan, nehogy azt higgye. De otthon mit csináljak?

– Hát interjút úgy formálisan nem adok, csak mesélek, jó lesz úgy? Te meg írsz belőle valamit. Csak ne a liberális fos legyen. Azt kéne bemutatni, hallod, hogy mióta itt vagyunk, az emberek nyugodtabbak, eltűnt a szag, a kosz, nem kell senkinek félni. Odajönnek a járókelők, és megköszönik a munkánkat. És ez azt jelenti, hogy jó az útirány. Helló, helló, fotó az arcunkról nem készülhet. Na, ott megy egy zombi, meg tudjuk mutatni, hogy dolgozunk.

Zoltán int az egyik munkatársának. Vézna öregember szatyorral; próbál elosonni, de a biztonságis ledobja a dzsekijét, hogy virítson a póló hátán a hivatalossá tevő felirat, és odasiet az öreghez. A bácsi riadtan áll.

– Feszítsd meg a csuklyásizmot! – rikkant oda a társa, és a biztonságis megfeszíti. Valamit magyaráz az öregnek, az meg csak a vállát vonogatja.

Fotó: Marjai János/24.hu
Fotó: Marjai János/24.hu

Tudja, hogy félnek maguktól?

– Féljenek is. Pont ez a cél. Nem lehet puháskodni velük, figyelj. Vagy ők fognak félni tőled, vagy te tőlük, ez ilyen játék. Nem mehetsz oda úgy, hogy bocs, hogy élek.

Állítólag meg is vertek egyeseket.

– Na jó, erre akkor mondok valamit. Itt van a Szikra, nem itt, hanem általában ezen a placcon, régi csöves, ismeri mindenki. Szólok, hogy menjen el, ne igyon az utcán, ne hugyozza oldalba az élelmiszerboltot. Erre direkt lefekszik keresztben, a kezében szatyor. Odamegyek, de figyelj, mutatom, így: Szikra, elég volt, kapd össze magad, tűnés! Erre mit csinál? A szatyorral az arcom felé suhint, csörömpölnek az üvegek. Majdnem eltalált, így kellett elrántanom a fejem. Hogy kéne reagálnom? Akkor most ki az agresszív? Vagy mondok mást. Beszélsz a csövessel, és közben a zsebébe dugja a kezét – mit csinálsz?

Mit csinálnék? Semmit.

– Aha, igen. Szép naivan. És honnan tudod, mit fog előrántani? Ez itt egy bűnözői kör, úgy kell felfogni. Nem egy közülük őrszem, aki a drogdílereknek dolgozik. Ezt ölbe tett kézzel kéne nézni? Gyertek, uram!

A bolt mögötti bokorhoz vezet. Egy kabát hever ott, néhány koszos rongy, ételmaradékok.

– Itt akart aludni az egyik zombi megint. Persze, hogy nem hagytuk. Kellünk ide. Az óvoda mögötti fákhoz járnak szarni, hugyozni. Úgy kezdődött az egész, hogy onnan, a tízemeletesekből a lakók aláírást gyűjtöttek, mert nem lehetett már itt lépni a csövesektől.

És miért jönnek újra és újra vissza?

Mert itt van a forgalom, itt lehet kéregetni. Ha tudnád, mennyit megkeresnek egy nap, nem sajnálnád őket annyira. Mert sajnálod, látom rajtad. Nem kell. Nem szabad. Ha megsajnálod, legyőztek. Ezt akarják.

Visszamegyünk az apró emberhez a Meki parkolójába, a járda szélén ül, sörrel a kezében.

– Ne igyál már – mondja neki Zoltán.

– Ezt az egy sört, főnök.

– Közterületen tilos. Egy perc múlva visszajövök, nem akarlak itt látni. Nem viccelek. Tudod, hogy nem viccelek.

– Tudom, főnök.

Fotó: Marjai János/24.hu
Fotó: Marjai János/24.hu

forrás: 24.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Jobbik: A Fidesz-propaganda tesz a törvényre, amikor bukik a kampányhazugság

“Jogerős ítélet is kimondja már, hogy a kormánypárti lakájmédia hazudott a borsodi időközi választás kampányában. …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: