Daily Archives: 2018-11-04

Már az állat sem szent: bárányokat erőszakolt Németországban egy bevándorló

A hetekben több súlyos, migránsok által elkövetett bűncselekmény is történt Freiburg városában, azonban a legutóbb kiderült történt eset végképp sokkolta a helyieket. Az egyik bevándorlóról kiderült, hogy több állatot is magáévá tett a városban. Sűrű napjai vannak a freiburgi rendőrségnek. A múlt héten derült ki, hogy hét szíriai bevándorló erőszakolt meg …

Tovább...

JOBBIK: AZ 1956-OS SZABADSÁGHARC MÉG MA IS TART, UGYANAZOKKAL VÍVJUK

A Jobbik szóvivője, Szilágyi György országgyűlési képviselő szerint az 1956-os szabadságharc a mai napig tart és a „mai napig vívjuk a kommunistákkal szemben”. Erről a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt beszélt vasárnap délelőtt tartott sajtótájékoztatóján. A párt aktivistái eközben a Fidesz politikusainak ellátott fényképeivel „kommunista tagsági igazolványokat” helyeztek ki a kormánypárt székházának kerítésére, illetve a sajtótájékoztató idejére …

Tovább...

Közeleg a világvége?

Három szokatlan dolog történt Izraeben, amit néhányan a világ végét jelző próféciák beteljesülésének tartanak. Teljesen vörös tehén született, aztán halakat láttak a Holt-tengerben, majd pedig kígyót fogtak a siratófalnál. Vörös tehén Pár hete vörös borjú született Izraelben. A tehénnek teljesen vörösnek kell lennie, egy darab más színű szőrszála sem lehet. A rabbik …

Tovább...

Bujkáló óriások nyomába erednek a Gemencben

Magyarország legnagyobb törzskörméretű fája mellett több ritkán látott óriáshoz is elvezet a Gemenc Zrt. legújabb túrája. A 12 méteres törzskörméretű Pörbölyi Titán Magyarország legnagyobb fája, amely a Gemenci erdőben a Móric-Duna partján található. A 2018. november 3-án 10 órakor a Pörbölyi Vadászháztól induló vezetett túra ezt a csodálatos csomoros fekete nyárfát …

Tovább...

FERENC PÁPA: EL KELL UTASÍTANI A „VILÁGI HÍVSÁGOKAT” ÉS A LÁTSZATÖRÖMÖKET

El kell utasítani a “világi hívságokat” és a külsőségekre alapozó látszatörömöket, ehelyett a szív tisztaságát kell megőrizni – idézte az MTI Ferenc pápát, aki szombati szertartásában fejtette ki ezen gondolatait. Az év során elhunyt püspökök és bíborosok emlékére a Szent Péter-bazilikában tartott gyászmisén a katolikus egyházfő kijelentette: el kell távolodni a világi hívságoktól, …

Tovább...

SZIJJÁRTÓ PÉTER MAGYAR KERESKEDELMI KÖZPONTOT NYITOTT SANGHAJBAN

Magyarország időben felismerte, hogy a kínai piac óriási lehetőséget biztosít a jó minőségű magyar termékeknek és szolgáltatásoknak – nyilatkozta Szijjártó Péterkülgazdasági és külügyminiszter vasárnap Sanghajban a közmédiának, miután magyar kereskedelmi központot nyitott a Kína gazdasági központjának számító városban – számolt be az MTI. A tárcavezető – aki a Sanghajba látogató magyar …

Tovább...

KILAKOLTATHATJÁK A DEVIZAHITELES BÍRÓ ICÁT

A Mérce vette észre, hogy a fitneszedző, modell a Facebook-oldalán számolt be szombaton az őt és családját fenyegető veszélyről. „Kedves barátaim ! A deviza kifosztás miatt a végrehajtó úr,kilátásba helyezte ,hogy még a kilakoltatási moratórium előtt , Nov 15. előtt családostól az utcára teszi , Bíró Icát és a lányát ! …

Tovább...

ORBÁN BALKÁNJA

A Nemzeti Együttműködés Rendszere a harmadik kétharmad után hatalma csúcsán áll. Ez nem lett volna elérhető egy erős központi médiahatalom kiépítése nélkül, amely a közmédiától a vidéki lapokon át a bulvárig mindent lefed. Ennek működtetése egyben olyan tapasztalatokkal ruházta fel a NER médiaelitjét, amelyet külföldön is kamatoztathatnak. Orbán rendszerének ugyanis nagy szüksége …

Tovább...

Belépőt szedett a borsodi kórház a szülészetre érkezőktől

A kórház fejenként 3000 forintot kért a szülőszobába belépő hozzátartozóktól. A bíróság első fokon 5 millió forintos bírságot szabott ki arra a borsodi kórházra, ahol a szülőszobába belépő hozzátartozóktól fejenként 3 ezer forintot kértek arra hivatkozva, hogy fedezniük kell a védőruha árát. Az Európai Roma Jogok Központja szerint az eljárás nemcsak szokatlan, …

Tovább...

FELKÖTHETI A GATYÁJÁT A KORMÁNY: KEMÉNY BÉRTÁRGYALÁSOKRA SZÁMÍTHATNAK

Átlagosan 15 százalékos béremelést akarnak a szakszervezetek. Céges szinten körvonalazódtak már a 2019-es béremelési igények, és a Magyar Szakszervezeti Szövetség kezdeményezte a Közszolgálati Vállaltok Konzultációs Fórumának (KVKF) összehívását a bérek és a cafeteria ügyében. Két számjegyű bérfejlesztésben gondolkodnak, a különböző ágazatokban átlagosan többnyire a plusz 15 százalékot lőtték be bérelvárásként …

Tovább...
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close