Otthon / Friss hírek / A rendőrség nem hajlandó elárulni, hogy egyáltalán bárkit kihallgattak-e az Elios-ügyben
Budapest, 2013. szeptember 7. Orbán Viktor miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel (k) és férje, Tiborcz István (j) egyházi esküvõje a Margit körúti ferences templomban 2013. szeptember 7-én. MTI Fotó: Burger Barna

A rendőrség nem hajlandó elárulni, hogy egyáltalán bárkit kihallgattak-e az Elios-ügyben

Kedd este közölte az ORFK szóvivője, hogy bűncselekmény hiányában megszüntették az Elios Innovatív Zrt. ügyében, ismeretlen tettes ellen folytatott nyomozást.

A hírt az MTI írta meg, és abban Gál Kristóf azt mondta: az OLAF ajánlásai alapján a Pest Megyei Főügyészség által elrendelt nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda befejezte. Annyit árult el, hogy:

„Az eljárás során jelentős mennyiségű iratanyagot foglaltak le és vettek – a társhatóságok bevonásával – revízió alá, elvégezték a büntetőeljárási törvény előírásainak megfelelő valamennyi nyomozati cselekményt”, majd „megállapították, hogy nem történt bűncselekmény, így az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették.”

Arról egy szót sem mondtak, hogy bárkit kihallgattak-e az ügyben. Július végén Pintér Sándor azt állította, hogy a Készenléti Rendőrségen belül külön nyomozócsoport foglalkozik az üggyel, és a hatóság intézkedett az iratok lefoglalására, beszerezte a projektekkel összefüggésben keletkezett iratokat, amiket akkor éppen értékeltek. Nem sokkal korábban Polt Péter bevallotta, hogy még senkit sem hallgattak ki.

Most, hogy a hatóságok rövid idő alatt úgy találták, hogy „nem történt bűncselekmény”, rákérdeztünk, hány embert hallgattak ki a nyomozás során, és kihallgatták-e Tiborcz Istvánt. Elvégre most már elárulhatnák, hiszen a nyomozás érdekeit ennek az információnak a nyilvánosságra hozása aligha veszélyeztetné. 8 percen belül megjött a rendőrség válasza:

„Megkeresésével kapcsolatban ajánljuk figyelmébe az ORFK szóvivőjének MTI-nyilatkozatát, amelyet meghaladóan a rendőrség bővebb tájékoztatást nem ad.”

Korábban az OLAF vizsgálata megállapította, hogy szervezetten zajlott a pénzek elfolyatása: a vizsgált 35 közvilágítási pályázat alapján súlyos szabálytalanságokat találtak. Ebben a videóban foglaltuk össze azt, amit az ügyről tudni érdemes:

forrás: 444.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: