Otthon / Friss hírek / Mégis mi folyik itt?!” – Tüntettek a lezárt Elios-ügy miatt az NNI épületénénél

Mégis mi folyik itt?!” – Tüntettek a lezárt Elios-ügy miatt az NNI épületénénél

Bár az unió csalás elleni hivatala, az OLAF egyértelmű csalásokat tárt fel, a magyar hatóságok bűncselekmény hiányában mégis megszüntették az Elios-ügyben indult eljárást. Emiatt tüntetett ma a Nemzeti Nyomozó Iroda épületénél a Főnix Mozgalom.

A Főnix mozgalom hirdetett november 12-én hétfőre állampolgári tiltakozó akciót a Nemzeti Nyomozó Iroda épületéhez amiatt, hogy a magyar hatóságok bűncselekmény hiányában megszüntették az Elios-ügyben indított eljárást, annak ellenére, hogy az OLAF egyértelmű csalásokat tárt fel.

A tiltakozó akció keretében a résztvevők fényforrásokkal, okostelefonokkal és zseblámpákkal világították meg az NNI épületét. “Nem lophatják el tőlünk a fényt, a biztonságot és a jogállamba vetett maradék bizalmunkat. Világítsunk rá az igazságra együtt!” – szólt a demonstráció szlogenje.

© Reviczky Zsolt
© Reviczky Zsolt
© Reviczky Zsolt

Az eseményen felszólalt Horgas Péter, a Főnix Mozgalom alapító tagja, Gonda Bettina, az Eleven Gyál aktivistája, valamint Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő.

© Reviczky Zsolt
© Reviczky Zsolt
© Reviczky Zsolt

“Pillanatok alatt lezárták ezt a nyomozást, ez pedig nem más, mint az Európai Unió szembe köpése. Ezzel a miniszterelnök megtette a harmadik lépést arra, hogy kivezesse Magyarországot az unióból” – hangoztatta a helyszínen Hadházy Ákos.

forrás: hvg.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: