Otthon / Friss hírek / Törvénytelenül fojtották bele a szót az ellenzékbe a rabszolgatörvény vitáján

Törvénytelenül fojtották bele a szót az ellenzékbe a rabszolgatörvény vitáján

Rövid tanakodás után, hogy vajon meddig folytathatják a parlamenti felszólalásokat az ellenzéki képviselők, segítője azt javasolta neki, hivatkozzon a szöveg ismétlésére, hogy a képviselők egyszer már elmondták a mondanivalójukat. Lezsák pedig így is tett, a hosszabb felszólalásokat nem engedélyezte, sőt, elkezdte az ellenzéki képviselőket kitiltani a vitáról, majd egy olyan pillanatban, amikor még lettek volna felszólalok, tehát a vitának tovább kellett volna tartania, egyszerűen fogta és lezárta a vitát.

Pedig az egyik legfontosabb törvényjavaslat ez az évben a parlament előtt, talán ennél többet érdemelnek a dolgozók, mint egy házszabályellenesen lezárt vita.

És ahogy Szél Bernadett hajnali 1-kor készült fotóján még látszik, lettek volna még ellenzéki felszólalók.

Nem kérdezheti meg – így reagált Lezsák Sándor, amikor arról érdeklődtünk, miért rekesztette be  a parlamentben a “rabszolgatörvény” vitáját. Az ellenzéki pártok felháborodtak. Kövér László házelnök mondja ki az utolsó szót az ügyben.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: