Otthon / Friss hírek / ÖSSZESSÉGÉBEN KÖZEL 12 EZERREL CSÖKKENT A PEDAGÓGUSOK SZÁMA

ÖSSZESSÉGÉBEN KÖZEL 12 EZERREL CSÖKKENT A PEDAGÓGUSOK SZÁMA

Majdnem 12 ezerrel csökkent a főállású pedagógusok száma az elmúlt 16 évben – derül ki a kormány.hu-n elérhető 2016/17-es statisztikai évkönyvből.

A tanulmány szerint a közoktatásban és a szakképzésben egyre kevesebb tanár dolgozik, miközben az általános iskolákban, az óvodákban és a gimnáziumokban növekedett a tanárok száma.

A szakgimnáziumokban 10 évvel ezelőtt még nagyjából húszezer tanár dolgozott, 2017-re ugyanakkor 18 ezerre esett vissza, 2016 és 2017 között például 605-tel csökkent a számuk.

A szakközépiskolákban tíz év alatt 16 százalékkal csökkent a pedagógusok száma, évente közel 100 tanárral lesz kevesebb.

Ugyanakkor megállt a csökkenő tendencia a gimnáziumoknál. A 2013/2014-es óta növekszik a tanárok száma, és 2017-re elérte a 8 évvel korábbi szintet, vagyis a 18 200 főt.

Az általános iskolákban tanítók száma is emelkedik: a 2002-es tanévben közel kilencvenezer nevelő dolgozott az általános iskolákban, majd lassacskán hetvenkétezerre csökkent a számuk. Az utóbbi években azonban javuló tendencia figyelhető meg. Bár egyelőre még távol van a kétezres évek eleji állapottól. A 2016/2017-es tanévre 77 633-ra növekedett az oktatók száma.

forrás: alfahir.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: